Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1889

27 mely fecsegőt jelent. így nevezte tovább a mythos szerint Diva in utallak és néha patronymice Maniának is

1) A Larok tehát most Merkúr isten gyermekei vagy gyakran csupán egyszerű alakja valamely istenségnek, Geniusnak, hősnek, félistennek vagy a család valamely hires ősének; néha csak a Fantheonhoz hasonló alakzatok voltak, t i. oly istenalakok, melyek több istenségnek symbolikus jelvényeit viselték magukon. Különösen házi istenek maradtak még mostan is, de ősi jelentésük és természetük elfeledtetvén, átalakíttatván s bővülvén, kivonták őket a ház atriumjából s az utczák, utak, mezők, sőt városok élén is állottak és igy osztályoztattak és neveztettek el különféle jelzőkkel különfélékké. A régi laresek voltak a lares domestici vagy privati, bár már nemcsak a családot védik a házban, hanem a házon kívül is az utazásban, harc-zban és a mezőn. Majd az utazásban, harczban, mezőn levőkről átvitték védelmüket az utakra, katonai szolgálatra és a mezőkre, miért is neveztetnek vegyesen Lares viales, permarini, niiliíares, rurales. Még most is a házakban házilag tiszteltettek. De nem ugy többé, mint az őskorban, midőn minden étkezéskor részesittettek lakomákban. Most már csak az év némely napjain áldoztak nekik, még pedig legalkalmasabbnak találták uj holdkor bemutatni áldozataikat: „Caelo supinás si tuleris manus Nascente Luna, rustica Phidile."

2) Fontosabbnak tartatott a Lar familiaris. Ez azon ember, ki a vallásos szertartást végezte akkor, midőn a város alapíttatott. Ő volt az, aki a tűzhelyet fölállította, melyen a szent tűznek szakadatlanul égnie kellett. 0 volt az, a ki imáival és szertartásaival az isteneket oda hivta és őket örök időkre az uj városban meghonosította. Eletében a cultus szerzőjét és a községi állam atyját látták benne, halálában minden egymásután következő nemzedéknek elődjévé vált; ő az államra nézve az volt, a mi az első ős a családra nézve, t. i. védő-szellem. Emléke örök volt, mint a tüz, melyet meggyújtott. Istennek hitték őt és a város, mint gondviselését imádta és tiszteletére szertartásokat rendeztek.

3) Lares urbani, hostilis-eknek is neveztettek, és pedig akkor, ha ellenség volt a falak előtt, s ilyenkor azért hoztak nekik áldozatot, hogy ellenségeiket visszaűzzék. Propertius „fugantes"-eknek is nevezi őket.

4) Ily értelemben neveztettek praestites-eknek is. J) Ovid. Fast. II. 599. ") Hor. III. Carm. XXIII. ;

l) Fustel de Coulanges i. h. III. V. s Ilerod. VI. 38. 4) Eleg. III. 3 v. 11.