Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1882

6 tőjével: az Istennel. Az emberi élet viszonyai meghatározzák az ember helyzetét a földön, megjelölik azokat a szükségképeni határokat, melyek közt az ember élete rendeltetésszerűen mozog. Lássuk tehát az ember életviszonyait! Senkisem mondhatja, hogy a természetre nem szorulunk, mert hiszen testünket illetőleg az anyag-világhoz tartozunk, attól nyerjük azon elemeket, melyekre testünk fentartása és fejlesztése közben szükségünk van. Evés és ivás által oly természeti elemeket fogadunk magunkba, milyenekből testünk is áll, általuk gyarapodik, erőben és egészségben nyer. Egészségünk megőrzéséről kellő ruházat, alkalmas lakhely által gondoskodunk s akárhova nézzünk, bármihez fogjunk, ott találjuk magunkat a nagy természet közepette, melylyel életünk egész folyamában heves harczot vivni kénytelenek vagyunk. Mindenekelőtt tehát viszonyban állunk a természettel. De a testet az ember önmaga hozza létre, azt fentartja és fejleszti; ezen belülről kifelé történő fejleszkedést, szervezkedésnek, önszervezésnek nevezzük. A test állandó alakja másokkal közös, közös embertársainkkal, kikkel ugyanegy czél után törekszünk s épen ezen okból folytonos érintkezésben állunk egymással, egymásnak gyámolitására, segítségére szorulunk. Ez az egyén viszonya az emberiséghez, mely szintén oly szükségképeni, mint az előbbi, bár lényegileg különbözik tőle, annál magasabb, magasztosabb. Még magasabbra tör az emberi szellem, midőn a világ czélját, nem különben saját rendeltetését gondolkodva vizsgálja. Az okok és okozatok összefüggő lánczolatán át az ős okhoz, a fő és a mellék czélok összefüggésének vizsgálatában emelkedik azon lény felé, kit a mindenség alkotójának, kormányzójának, urának nevezünk, emelkedik az Istenhez. S igy az ember mint teremtmény, viszonyban áll a teremtővel, viszonyban az Istennel. Ezen három viszony az emberi életben szükségkép feltalálható s szerintük az élet különfélekép módosul. Vannak nemzetek, melyek a természet uralma alatt sinlődnek, a természet fölé emelkedni nem képesek, mert szellemi életök még ma is igen alacsony fokon áll, müveltségök, mely épen a természet feletti uralkodhatásban birja alapját, igen csekély mozzanatot tüntet fel; népek, melyek életük végczélját csak az önfentartásban, önvédelemben keresik s igy sok tekintetben közelebb állanak az állathoz, mint az emberhez; ezen népeket vad népeknek mondjuk. A gazdászat, az ipar és a ke-