Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1880

I. A nemzeti szellem kútforrása! és annak ápolása. Az emberek minden dolgaikban egymásra utalvák. Nem élhetnek ök vad állatok módjára, elkülönítve egymástól. Qui solitudinem amat, aut Deus est, aut fera. Már pedig az ember sem egyik, sem másik. Nem élhetnek ugy, hogy egymással mit sem törődve, egyedül induljanak kitűzött czéljok felé. Mert igy a ezélt vagy csak hosszú és kitartott küzdelmek után vagy még ezen az áron sem érhetik el. Szüksége van tehát az emberi nemnek arra, hogy létesíttessenek bizonyos szellemi, összekötő kapcsok, melyek az emberek nagy tömegét külön-külön csoportokban egymáshoz csatolják, mely csoportok nemzet avagy nép nevezet alatt szerepelnek. Ezen csoportokban ismét nem elkülönítve egymástól, hanem hatalmas eszme által összekötve, működnek az egyesek; vállvetve dolgoznak — mondom — mert egyik a másik nélkül, habár kisebb jelentésű tényekben is, nagyobb sikert nem eredményezhet. Avagy hol találunk embert, ki önlelke erejével mások buzdítása és segítsége nélkül képes lett volna oly dolgokat teremteni — akár az anyagi, akár a szellemi téren — melyek időn és enyészeten tul is hirdetni fogják nagy névét, hatalmas, teremtő szellemét? Ilyen embert nem találhatni; mert csak a társadalomban élő embernek tulajdona és szerencséje az, hogy saját esze, szorgalma és a körülvevő elemek által tétetik maga is, a mii is nagygyá, melyet alkotott. A vadon ős lakója, a fél vad ember, ki a civilisació áldásos hatását nélkülözi, ily tettekre nem képes; pedig ö sincs híjában annak, mit észnek, szabad akaratnak nevezünk a mi társadalmunkban élő embernél. Csakhogy mig amannál az egyik 1*