Református főgimnázium, Debrecen, 1947
46 5. Módszeres, nevelési tárgyú, szülői értekezletek. Az első módszeres értekezleten a h. igazgató a koncentráció, az egységes nevelés megvalósításának alapfeltételéről és lehetőségeiről szólott, azután tárgyalás alá vette a tanári kar az előző félévi szakfelügyelői látogatások eredményeit. Felvetették azután a szülői értekezletek tartásának szükségességét, majd szó volt a rendkívüli tárgyak tanításáról, az iskolai ünnepélyek előkészítéséről s az ifjúsági egyesületek munkájának megindulásáról. Beszámoló hangzott el a szupplikálás munkájának új alapokon való megindításáról is. A második módszeres értekezleten először a h. igazgató számolt be az első félévben tett látogatásainak tapasztalatairól, a dolgozatok átnézéséről, az intézet külső és belső rendjét, nevelői munkáját illető észleléseiről. Végül sorra kerültek az iskolai kirándulások, szülői értekezletek és intézeti ünnepélyek előkészítése, illetve az ezekkel kapcsolatos beszámolók is. Az első nevelési tárgyú értekezleten D. dr. Nagy Sándor adta át az intézetnek a Kollégium történetével kapcsolatos kutatásai eredményeinek grafikus táblázatokban történt összefoglalását, jelentés hangzott el az Ifjúsági Egyesület megalakulásáról, az internátusi szobák között rendezett szépségversenyről. Végül D. dr. Nagy Sándor „Iskolánk belmissziói feladatai" c. előadását hallgatta meg a tanári testület. A hozzászólásokkal kísért és bőségesen kiegészített előadás igen értékes eredményekkel zárult. A második nevelési tárgyú értekezleten az osztályszülői értekezletekről elhangzott beszámoló és az áldozócsütörtöki irodalmi délután tervének felvetése és kidolgozása után meghallgatta a tanári testület dr. O. Nagy Gábornak Makarenko pedagógiájáról szóló előadását. A szeretet pedagógiájának körvonalai bontakoztak ki meghatóan és igen tanulságosan a kiváló szovjet pedagógus művének ismertetése során, s a számos érdeklődő hozzászólás is élénk bizonysága volt annak, hogy milyen inagy visszhangot keltett minden egyes tanárunk lelkében az egészen különleges pedagógiai módszer problémájának felvetése. Szülői értekezletet több osztály tartott osztályfője vezetésével az osztályba járó tanulók szülei számára. Ezek közül különösen kiemelkedtek a IV. osztályok szülői értekezletei, amelyeken a pályaválasztás és a serdülő kor kérdései állottak előtérben, valamint a két VIII. osztály szülői értekezlete : ennek tárgya a pályaválasztás mellett egyéb időszerű problémák hosszú sorozata volt. Az általános iskolába járó tanulók szüleinek 1947. szeptember hó 7-én volt szülői értekezletük : ezen dr. Tóth Béla h. igazgató ismertette az általános iskola időszerű kérdéseit, nevezetesen az ált. iskolában tanítandó ínyelvek s az ált. isk. tankönyvek kérdését. A szülők igen szép számmal jelentek meg ezen az értekezleten és sok kérdésükre kaptak választ.