Református főgimnázium, Debrecen, 1943
22 részletességgel tájékoztattuk a tanév kezdetének elhalasztásával kapcsolatos kérdésekről és a növendékek otthoni foglalkoztatásának módjairól. Az 1944 március 30-án rendezett igen népes szülői értekezleten D. dr. Farkas Ignác „Vallásos nevelés a családban" címmel, dr. Sarkadi Kesztyűs Lóránd iskolaorvos pedig a tüdőbetegség elleni védekezésről és az Iskolaszanatóriumról tartott előadást. 1944 január 27-én és 28-án az igazgató a II. b) osztályban két bemutató tanítást tartott, egyet magyar nyelvtani, egyet pedig magyar olvasmányi anyagból. IV. A tanárok kkolánkívüli, irodalmi, társadalmi munkássága. 1. Dr. Kun Sándor: a Kollégiumi Diákszövetség társelnöke, a VI. cserkészkerület tanácsának társelnöke, az Országos Református Tanáregyesület főjegyzője, az Országos Középiskolai Tanáregyesület igazgatóságának tagja, a Protestáns Tanügyi Szemle felelős kiadója és felelős szerkesztője, a debreceni tankerület közoktatásügyi tanácsának tagja, a debreceni tankerület tanulmányi felügyelője, a debreceni református Kollégium tanárképzőintézetének előadó tanára, az egyházkerületi tanügyi bizottság tagja, a debreceni református egyház presbitere, a debreceni református egyházmegye tanácsbírája, cserkésztiszt, iskolai leventeparancsnok. Cikkeket, referátumokat írt pedagógiai és vallásos folyóiratokba. Az egyházi főhatóság megbízásából tanulmányi ellenőrző látogatást végzett a hajdúnánási református gimnáziumban, és érettségi vizsgálaton elnökölt a szatmárnémeti református gimnáziumban. 2. Dr. Benigny Gyula: c. nyilv. rendkiv. egyet, tanár, a Kollégium tanárképzöintézetének előadó tanára, a debreceni tanárvizsgáló-bizottság tagja, tanulmányi szakfelügyelő, a Tisza István Tudományos Társaság tagja. 3. Dr. Csorba András: a Péterfia-utcai egyházrész tanácsosa, az angol nyelvszakos tanárjelöltek vezetőtanára, cserkésztiszt, légoltalmi tiszt. Megjelent a folyó tanévben a Tiszántúli Egyházkerület Sajtóalapjának támogatá-' sával: Magyar-ir kapcsolatok 1867-ig című bölcsészettudományi doktori értekezése. Folyó évi május 17-én doktorrá avatták. Hatósági légoltalmi tiszti tanfolyamot végzett. Mint kiképző és hatósági légoltalmi tiszt tartós légoltalmi szolgálatot teljesít. 4. Czuna Ferenc: tart. főhadnagy, a VI. cserkészkerületben cserkészsportok szakvezetője, leventefőoktató-csapatparancsnok, a 30-as számú debreceni ejtőernyős leventecsapat parancsnoka, okleveles ökölvívómester, a Tisza István Sportkör tanárelnöke, a Magyar Atlétikai Szövetség Keleti kerületének és a Magyar ökölvívó Szövetség Keleti kerületének vezetője és szakfelügyelője, a Magyar ökölvívó Szövetség tanácsának, vidéki bizqttságának, oktató alosztályának, szakbizottságának és bíróbizottságának tagja, a debreceni tankerület KISOK ökölvívó keretének és a debreceni levente ökölvívó szakosztályának vezetője. 1943 december 13-tól katonai szolgálatot teljesít. 5. D. dr. Farkas Ignác: okleveles református lelkipásztor, vallástanár, a Collegium Hungaricum Szövetség tagja, A Theologiai Tanulmányok c. sorozat szerkesztője, a „La vie protestante" és a „Semeur vaudois" c. (Genfben, illetve Lausanne-ban megjelenő) francianyelvü protestáns egyházi lapok magyarországi levelezője. Az iskolai év folyamán előadást tartott az intézet szülei értekezletén „A református vallásos nevelés a családban Kálvin irataiban" címmel, prédikált a debreceni gyülekezet templomaiban több alkalommal s a „Fiúk faivá"-ban (Debreceni Ker. Ifj. Egyesület szepestanyai utcagyermek-intézménye). Cikkei, könyvismertetései jelentek meg különböző egyházi lapokban. Jelenleg egy nagyobb valláspedagógiai témán dolgozik. 6. Félegyházi László: résztvett több vidéki és budapesti kiállításon. 7. Dr. Hoffer András: egyet. c. ny. rk. tanár, a Kollégium igazgatótanácsának tagja, a debreceni református egyház két egyházrészének tanácsosa, a debreceni Tisza István Tudományegyetemen az ásvány- és földtan szakelőadója, az egyetem ásvány- és földtani intézetének igazgatója, a Debreceni Középiskolai Tanárvizsgáló Bizottság tagja, az Országos Középiskolai Tanáregyesület alelnöke, a Debreceni Tisza István Tudományos Társaság rendes és választmányi