Református főgimnázium, Debrecen, 1942
77 III. Rendes érettségi vizsgálat 1943 június havában. A rendes érettségi vizsgálat e tanévben is két külön csoportban folyt le, mivel a VIII. osztálynak a) és b) szakasza volt. Az a) csoport elnöke : Dr. Szentpéteri Kun Béla debreceni egyetemi ny. r. tanár, kormányképviselője : Besse Gyula mezőtúri állami leánygimnáziumi igazgató ; a b) csoport elnöke : D. dr. Kállay Kálmán debreceni egyetemi ny. r. tanár, kormányképviselője : Dr. Kéky Lajos színművészeti akadémiai ny. r. tanár. Az a) csoportnál teljes érettségi vizsgálatot tett 18 tanuló, akik a folyó tanévben a VIII. a) osztálynak valamennyien nyilvános növendékei voltak. Görög kiegészítő érettségi vizsgálatot tett 1 7 nyilvános tanuló. Ab) csoportnál teljes érettségi vizsgálatot tett 32 tanuló, akik közül 28 a folyó iskolai évben a VIII. b) osztálynak volt nyilvános növendéke, 2 a folyó iskolai évben az intézet magántanulója volt, 2 pedig az 1941—42. tanévben volt intézetünk nyilvános tanulója, s az 1942 júniusában, illetőleg szeptemberében tartott érettségi vizsgálaton a teljes vizsgálatnak egy év múlva leendő megismétlésére utasíttatott. Az írásbeli vizsgálatok mind a két csoportnál ugyanazon időben, az a) csoportban folyó évi május hó 15., 17., 18. és 19. napjain, a b) csoportban május hó 15., 17. és 18. napjain két csoportra osztottan folytak le. Írásbeli tételek voltak az a) csoportnál: 1. a magyar nyelv- és irodalomból: a) Br. Kemény Zsigmond regényalakjainak jellegzetessége, b) Társadalmi életünk sorskérdései a kiegyezéstől napjainkig ; 2. a latin nyelv- és irodalomból : Vergilii Aeneis V. 124—155. „Est procul in pelago . . . tendunt superare priorem" ; 3. a német nyelv- és irodalomból : „Hogyan nevettette meg egy színész Bismarckot?" ; 4. a görög nyelv- és irodalomból : Xenophon Cyrop. I. 4., 7. A b) csoportnál: 1. a magyar nyelv- és irodalomból : a) Gárdonyi Géza realizmusa, b) Elektromosság a honvédelem szolgálatában ; 2. a latin nyelvés irodalomból: P. Ovidii Nasonis Tristium I. III. elegia X. 1—30. „Si quis adliuc istic . . . ungula pulsat equi" ; 3. a német nyelv- és irodalomból : ..Hogyan szedte rá Till Eulenspiegel a péket?". Az írásbeli dolgozatokat a szaktanárokon kívül egyházkerületünk határozata értelmében még egy-egy másik szaktanár is bírálta. A dolgozatok általában jól sikerültek, úgyhogy mind az a), mind pedig ab) csoportnál minden tanuló szóbeli vizsgálatra bocsáttatott. A szóbeli vizsgálat az a) csoportban folyó évi június hó 15—-17. napjain, a b) csoportban pedig június hó 21—24. napjain folyt le. Az a) csoportban a 18 teljes érettségi vizsgálatot tett tanuló közül kitüntetéssel érett 3 = 16-67%, jelesen érett 3 = 16-67%, jól érett 6 = 33-33%, érett 5 = 27-77%, tehát megfelelt összesen 17 = 94-44%; két hónap múlva teendő javító vizsgálatra utasíttatott 1 = 5-56%. A görög kiegészítő érettségi vizsgálaton megfelelt mind a 17 nyilvános tanuló. Névszerint kitüntetéssel érettek: Földes Vilmos, Nagy Tibor, Rozgonyi András ; jelesen érettek : Balogh Ernő, Harsányi Gusztáv, Varga Béla ; jól éretlek : faragó Lajos, Joó István, Kovács Tibor, Kusztos Dénes, Szabó Pál, Tövissi József ; érettek: Bakó László, Boros Béla, Nagy Dezső, Nagy Sándor (debreceni), Nagy Sándor (budapesti); két hónap múlva teendő javítóvizsgálatra utasíttatott: Nagy István a magyarból. A görög kiegészítő érettségi vizsgálaton megjelelt nyilvános tanulók: Bakó László (elégséges), Balogh Ernő (jeles), Boros Béla (elégséges), Faragó Lajos (jó), Földes Vilmos (jeles,) Harsányi Gusztáv (jeles,) Joó István (jó), Kovács Tibor (jó), Nagy Dezső (elégséges), Nagy István (elégséges), Nagy Sándor (jó), Nagy Sándor (jó), Nagy Tibor (jeles), Rozgonyi András (jeles), Szabó Pál (jó), Tövissi József (jeles), Varga Béla (jó). A b) csoportban a 32 teljes érettségi vizsgálatot tett tanuló közül kitüntetéssel érett 1 =3-12%, jelesen érett 5 = 15-63%, jól érett 9 =28-12%, érett 17 = 53-13%, tehát megfelelt összesen 32 = 100%. Névszerint kitüntetéssel érett •; Gál Gyula ; jelesen érettek: Biky Gábor, Bornyi Tibor Sándor, Kathó Jenő, Szabó Emil, Szabó László; jól éretlek: Debreczeny Csaba, Horváth Géza, Kasza Lajos, Kicsiny József, Kollonay Béla, Németh Gábor, Szabó István, Técsői Teofil Sándor, Zilay Tibor; érettek: Árvay Sándor,