Református főgimnázium, Debrecen, 1942

12 Intézetéhez osztotta be. E kinevezés elfogadásával intézetünkben viselt állásáról lemondott. Búcsúlevelének a Kollégium és a pályatársak szeretetétől átfűtött hangja mutatja, hogy közöttünk való többéves munkálkodása elszakíthatatlan szálakkal kapcsolta őt hozzánk. Hálásan köszönjük kedves figyelmét, hogy dolgozatainak, értekezéseinek egy-egy példányát tanári könyvtárunknak adományozta, s különösen jóleső érzéssel tölt el valamennyiünket, hogy új munkaterén sem válik el lélekben tőlünk, hanem ígérete szerint egyházunkat és Kollégiumunkat egyetemi munkakörében is szolgálni óhajtja. Őszinte kartársias érzületével, minden nemes ügy iránti lelkesedésével, a tanulóifjúság iránt érzelt megértő szeretetével, sokirányú önzetlen munkásságával, baráti szolgálatkészségével valóban kiérdemelte ragaszkodásunkat és megbecsülésünket. Gimnáziumunk egész tanári testülete szomorú érzések között válik meg a hűséges, kiváló tanároktól, szeretetreméltó kartársaktól: László Gézától, dr. Máthé Imrétől, dr Péter Zoltántól, Ványa Jánostól és dr. Végh Józseftől. Őszinte szívvel óhajtjuk, hogy más intézetekhez került kartársaink ezután is tartsák fenn a baráti érintkezést tanári testületünkkel. Mi biztosítjuk őket továbbra is legmelegebb ragaszkodásunkról, emléküket szívünkbe zárjuk, új működési területükön nekik hosszú életet, friss testi, lelki erőt kívánunk, és rájuk a jó Isten gazdag áldását kérjük. Kun Sándor. III. 1. Az iskola múltja. Iskolánk a debreceni Kollégiumnak legrégibb s minden időben legnépesebb tagozata. Története is szervesen egybeolvad magának a Kollégiumnak életével. Már a reformáció századának harmincas éveiben „illustre gymnasium"-nak nevezik az egykorú feljegyzések azt a kis városi iskolát, melyben Debrecen lehetős, majd hovatovább a reformátori hitre áttért messze környék pór- és kurtanemes családjainak gyermekei tanultak. Az iskola fejlettségére vall, hogy a XVI. század húszas éveitől kezdve számos „Debrecinus" előnevű tanulót találunk a külföld, különösebben Wittenberg egyetemén. Ezekből váltak később az alföldi magyarság első prédikátorai és iskolánk első tanítómesterei (magister, ludi magister, rector). Az első név szerint ismeretes debreceni rektorról, Dézsi Andrásról tudjuk, liogy ő már 1519-ben feltétlen kálvini evangéliumértelmezésben tanít. A gimnáziumnak mind népességi, mind tanulmányi gyors fejlődését mutatja, hogy felette 1588-ra már a magasabb rendű akadémiai tagozat is kifejlődik. Ettől kezdve a rektor már csak az akadémián tanít, míg a gimnázium vezetését a legkiválóbb hallgatóira, mint munkatársakra (collaboratores) bízza. Ezek az első gimnáziumi tanárok a tanító (praeceptor) szerény nevezete alatt ; névsorukat 1588-ban Johannes Nogheri, a Jókai-regényekben annyi kedvességgel idézett, Nyögéri János nyitja meg. Gimnázumunk, mint a Kollégium alsó tagozata, az egész intézettel • együtt különösebben 1660 óta fejlődött és virágzott. Ez esztendőben történt ugyanis, hogy a törökmegszállta Váradról elmenekült tanulóifjúság Debrecenbe jött, s mindenestől fogva beleolvadt Kollégiumunkba. A váradi ifjakkal együttérkezett fiatal tanár, Marlon/alvi György, az ő huszonegyéves tanári működését (1060—-1681) szívvel-lélekkel Kollégiumunk anyagi és szellemi felvirágoztatására fordította : az ifjúság fenntartására és az iskola épületének nagyobbítására Apafi Mihály fejedelemtől alapítványokat és adományokat eszközöli ki, a tanulmányi eredmény fokozására pedig a gimnáziumi oktatásba bevezette az osztályrendszert. A következő században a mindmáig nagyhírű Maróthi György (1738—1711) professzor az, aki a véglegesen hatosztályúvá kialakult gimnázium tananyagát a fokozatosság és az összefüggőség elve alapján oly alapossággal állapította meg, hogy több, mint félszázadon keresz-