Református főgimnázium, Debrecen, 1941

Tanári oklevelének elnyerése után nyomban a tragikus hirtelenséggel elhunyt Debreczeni Ferenc kartársunk örökébe lépett, egyházkerületi közgyűlésünk 1931 szeptember 1-i hatállyal intézetünk magyar-német szakos tanárává választotta. Boldog örömmel kezdett munkájához ebben az intézetben, mely őt nevelte, s tudását teljes igyekezettel állította tanári működésébe. 1933-ban bölcsészetdoktori oklevelet szerzett, drámatörténeti értekezése az Irodalomtörténeti Füzetekben jelent meg. Öt évig volt az ifjúsági könyvtár felső tagozatának az őre, 1936-ban pedig átvette az ifjúsági önképzőkör vezetését, mely az ő rendkívül buzgó itányítása mellett évrőlévre mind belső munkájában, mind nyilvánosság előtt való szereplésében kiválóan eredményes és sikeres munkát végzett. Szervezőképességét az Országos Református Tanáregyesület keretében is hasznosította, amennyiben az egyesület balatonbogiári üdülőjét öt nyáron keresztül mintaszerűen vezette. Tanári munkáján kívül pedagógiai és tudományos téren is szívesen tevékenykedett. Különféle kiadványokban, folyóiratokban és önállóan több tanulmánya, cikke jelent meg az auditív módszerről, városunk és Kollégiumunk irodalmi és kultúrtörténeti múltjáról. Legutóbbi összefoglaló műve „Debrecen a magyar irodalom történetében" szakkörök által is meleg elismerésben részesített szellemtörténeti szintézis, mely egyházkerületünk sajtóalapjának támogatásával jelent meg. Ezt kiegészíti egy nagyértékű szöveggyűjtemény, mely „Debrecen a régi magyar irodalomban" címen a Magyar Irodalmi Ritkaságok sorozatában jelent meg 15 ív terjedelemben a jelen tanév folyamán. Ilyen sokirányú pedagógiai és tudományos munkásság közben érte az a megtiszteltetés, hogy 1941 április 26-án a Tiszántúli Református Egyházkerület püspökének és felügyelőjének ajánlására a máramarosszigeti református gimnázium igazgatótanácsa egyhangúan meghívta az intézet vezetésére helyettes igazgatói minőségben, s így iskolánkban viselt tanári állásáról 1941 évi augusztus 31-i hatállyal lemondott. Hazafias kötelességből vállalta új nehéz megbízatását, hogy a nagymultú református intézetet, melyet 22 éves idegen uralom barbár erőszakossága elnémított és tönkretett, újból a fejlődés útjára vezesse. A tanári testülethez intézett, megható önvallomást tartalmazó, meleghangú búcsúleveléből kitűnik, hogy a reáváró, hősi erőfeszítést és kitartást kívánó feladattal tisztában van, tudja, hogy a tarka nemzetiségi környezetben rendíthetetlenül kell neki is szítania a nemzeti lélek és az evangéliumi hit tiszta tüzét. Amennyire örülünk kedves kartársunk kitüntetésének és előhaladásának, épannyira fáj is mindnyájunknak búcsút vennünk tőle, aki tíz éven keresztül mindig jószándékú, nemes törekvésű, sok önzetlen munkát végző kollégánk, őszintén együttérző pályatársunk volt. Távozásával nagy űrt hagy maga után, mert egy rövid decennium alatt is emberi és tanári erényeiért megszerettük, tiszteltük és becsültük. Osváth Ödön 1882 március 24-én, Mező madarason (Maros-Torda