Református főgimnázium, Debrecen, 1941

29 25 Szabó Sándor Szilágyi Gábor Szűcs Barna Tamási István 30 Tóth Zoltán S. Varga Imre Vékony Tibor Tóth Gyula Szülei értekezlet. Konfirmándus növendékeink szüleit 1942 március 10-én szülei értekezletre hívtuk össze. Az értekezleten az iskola igazgatója elnökölt, s üdvözölte a szép számmal megjelent szülőket. Előadást tartott D. dr. Farkas Ignác vallástanár ,,Az úri szent vacsora református értelmezése" címmel. Az előadást számos hozzászólás követte. Űrvacsorai adományok. Úrvacsorai kenyeret adományozott D. dr. Nagy Sándor vallástanár és dr. Péter Zoltán református tanár­képzőintézeti igazgató. Az iskola „Úrvacsorai alap"-jából, amely az ifjúsági istentiszteleteken befolyt perselypénz egy része, tehát az ifjúság és a tanári kar adománya, vettünk egy 110x90 cm méretű, szép, kézimunka úrvacsorai asztalterítőt, D. dr. Farkas Ignác vallás­tanár felesége pedig egy 46 x 41 cm nagyságú ovális csipketerítőt ajándékozott iskolánknak az úrvacsorai paramentumok gazdagí­tására. Tanyamisszió, keresztyén szeretetmunka. Az 1936-ban megindí­tott tanyamissziói munkát ebben az évben is folytatták növendé­keink. Sajnos, az eddig minden évben megtartott tanyai kirándulá­sokat most nem tudtuk megejteni, a kapcsolatot azonban fenn­tartottuk a debrecenkörnyéki tanyák református és nem-református iskolásgyermekeivel. Mult év decemberében a mozgalom vezetője, D. dr. Farkas Ignác vallástanár gyűjtést indított az intézet növen­dékei között a szegény tanyasi iskolásgyermekek megsegítésére. A gyűjtés a háborús idők ellenére is szép sikerrel járt, s a gyűjtés eredményeként ruhaneműt, élelmiszert, könyveket és játékokat küldtünk a Mézeshegy—Vekeri tanyakörzetbe ; a szintén gyűjtés folytán nyert 17 pengő 46 fillért pedig a paci tanyakörzet szegény­sorsú iskolásgyermekeinek küldtük el Papp Géza tanyai s. lelki­pásztor útján. Egy szegény erdélyi református gyülekezet templomának kijaví­tására 18 pengőt adományoztak diákjaink részben perselyezés, részben gyűjtés útján, s támogatták filléreikkel a KIE debreceni csoport­jának szeretetmunkáját (anyáknapi jelvényeket vettek és árusítottak igen szép eredménnyel). De különösen megmutatták segítő szerete­tüket és adakozó készségüket azzal, hogy az Országos Szeretetszövet­ség felkérésére elvállalták egy Csata József nevű kis erdélyi árva fiú egészévi árvaházi költségét (200 P). Nevezett kis árva a Szeretet­szövetség debreceni árvaházában él, s növendékeink saját ,,házi árvájuknak" tekintik, őt többször meglátogatták, és ajándékokat vittek neki. Az 1942 december 31-ig befizetendő 200 pengő ellátási díjból június 6-ig az osztálytermekben elhelyezett perselyekben 86-71 P gyűlt össze, mely összeget a sáfárfillérekből 50 pengővel kiegészítve beküldtük a Szeretetszövetségnek.

Next

/
Thumbnails
Contents