Református főgimnázium, Debrecen, 1940

35' és résztvett az ott tartott ünnepélyen. A VI—VIII. osztály számára az Ifjúsági Gyülekezet rendezett emlékünnepélyt. 4. Március 1—2-án az Önképzőkör nyilvános ünnepélyt rendezett a tornacsarnokban. Erről az Önképzőkör jelentése számol be. 5. Március 15-én az intézet tornacsarnokában az Önképző­kör hazafias ünnepélyt rendezett, mely alkalommal a szülők és a nagyközönség zsúfolásig megtöltötték a termet. Imádkozott dr. Farkas Ignác. 6. Május 12-én volt a VIII. osztály exitusa, melyen a legfelsőbb osztály tanulói elbúcsúztak az Alma Matertől. Az intézet udvarán már jóelőre összegyűlt a szülők és érdeklődők hatalmas tömege, azután levonultak az I—VII. osztályok tanulói, és négyszög alakban állottak fel, az emelvénnyel szemben a négyszöget négy tógás diák vezetésével a búcsúzó növendékcsapat zárta be. Dr. Farkas Ignác imája után Tuba Elek VIII. a) o. tanuló a búcsúzó, Papp László VII. b) o. tanuló az itt maradó növendékek, dr. Molnár Pál pedig az intézet nevében beszéltek, dr. Hódy Béla ügyvéd a Kollégiumi Diákszövetség üdvözletét tolmácsolta, azután megkezdődött a balla­gás. A VIII. o. tanulói a Nagytemplom megkerülésével átvonultak az öreg Kollégium udvarára is. 7. Május 25-én megünnepelte ifjúságunk a Hősök Vasárnapját. Az I—V. osztályok tanulói a Stadionban tartott emlékünnepélyen vettek részt, a VI—VII. osztály tanulói pedig a tanítóképző­intézet és a polgári iskola növendékeivel együtt megkoszorúzták a hősi halált halt tanárok és diákok emléktábláját. 8. Május 23-án délután tanári karunk és ifjúságunk résztvett a Baltazár—-Amerikai-alapítvány emlékünnepén, ahol a megnyitó beszédet D. dr. Kállay Kálmán kollégiumi igazgató, az ünnepi beszé­det Jakucs István kollégiumi igazgató mondotta. 9. Június 14-én tartottuk a Nagytemplomban az évzáró ünnepi istentiszteletet a tanári kar és az egész ifjúság részvételével. 10. Június 21-én a Nagytemplomban tartottuk évzáró ünnepé­lyünket, ahol az igazgató beszédet intézett a növendékekhez, s ünne­pélyesen kiosztotta az évvégi jutalmakat. Egyéb ünnepélyekről a megfelelő rovat alatt (Ifjúsági Gyüle­kezet, Önképzőkör, Cserkészcsapat, Sportkör stb.) emlékezünk meg. g) Az ifjúság valláserkölcsi és hazafias nevelése. Az ifjúság valláserkölcsi és hazafias nevelését iskolánk szelle­mének és világnézetének megfelelően a leggondosabban ápoltuk. A tanítást naponként énekléssel, ige-felolvasással, imádkozás­sal kezdettük meg és imádkozással zártuk ; mindenkor hozzácsatol­ván a Nemzeti Hiszekegyet is. Ezenkívül a vallástani órák rend­szeresen szintén imádkozással kezdődtek és záródtak. A rendszeres lelkigondozás alkalmai voltak : a nyilvános temp­lomi istentiszteletek, az ifjúsági istentiszteletek, az ifjúsági gyüle­kezetek és a bibliakörök. A nyilvános templomi istentiszteleteket növendékeink szeptem­ber és október, továbbá május havának vasárnapi délelőttjein láto­gatták. 3'

Next

/
Thumbnails
Contents