Református főgimnázium, Debrecen, 1940

18 a mi gimnáziumunk, hanem az annak pártikuláiként viselkedő vidéki gimnáziumok is a Hegyaljától a Marosig, a Szilágyságtól Komáromig és Somogy-Baranyáig megvont földrajzi határokon belül. Miután a gimnázium, mint a Kollégium alsó tagozata, a felsőnek, mint elsősorban lelkipásztorságra nevelő intézetnek előiskolája volt, a gimnáziumi oktatás és nevelés ahhoz az iskolázási eszményhez igazodott, melyet a humanitas és pietas egybefonódottsága fejez ki. Ezen az eszményen a XIX. századra áthajló kor a reális tudományok mindnagyobb térfoglalásával ugyan sokat módosított, de azért új humán jellegét az örökemberi eszmények szolgálatára nevelés céljából iskolánk mindmáig (a legújabb idők kapkodó tantervi változásainak közepette is) híven megőrizte. Gimnáziumunk újabbkori élete az 1848—49-es szabadságharcra következő időkben kezdődik. Az abszolutizmus által hozott Organisationsentwurf a Kollégium addigi egységes szervezetéből a gimnáziumot kiragadta, önálló intézmény keretébe kényszerítette s rendszerét nyolcosztályúvá tette. Mivel az átalakulást hatalmi szó s a mögött leplezetlen németesítő szándék erőszakolta, a parancsnak az iskolafenntartó egyházkerület évekig ellenállt. Ennek azonban az lett a következménye, hogy gimnáziumunk a nyilvánosság és az érettségi vizsgatartás jogát elvesztette. Erre az egyházkerület ellenállása megtört, 1853-ban végre a kívánt feltételek mellett nyolc osztállyal és 12 tanárral megnyitotta gimnáziumát. Ez a szervezet azonban csakugyan nem lett hosszúéletű. Mihelyt a politikai nyomás engedett, az egyházkerület nyomban (1861) visszatért a régi hatosztályú, bár már rendes tanárokat foglalkoztató iskolarendszerre. De kitűnt, hogy ez az avult rendszer a változott, megújult és fejlődésre sarkaló idők kívánalmainak csakugyan nem felel már meg. Azért 1873-ra ismét nyolcosztályúvá alakul át gimnáziumunk, s azóta ebben a szervezeti keretben folytatja mindmáig az életet, 1913-ig az anyaKollégium épületében, azóta pedig saját külön, kétemeletes, díszes épületben. Iskoláink legrégibb tanulói felől 1816-ig rendszeres anyakönyvi feljegyzések nincsenek. Évenkénti számukat tehát csak egyes alkalmi bejegyzésekből, így is csupán megközelítőleg tudjuk megállapítani. Az osztályok létszáma a XVII. és a XVIII. században mindig túlzsúfolt : egy-egy osztályban sokszor 150—180 gyermek szorong. A XIX. század eleje (1816) óta napjainkig tanulóink összes száma meghaladja a hetvenezret. Közöttük ilyen, később fényessé lett nevek fordulnak elő : Szenczi Molnár Albert, Pálóczi Horváth Ádám, Csokonai Vitéz Mihály, Kazinczy Ferenc, Kölcsey Ferenc (a mai hetedik és nyolcadik osztálynak megfelelő évfolyamon), Arany János, Tisza István gróf. Az egyszerű családok gyermekei között rendes tanulókként neveltették fiaikat a Dégenfeldek, a Telekiek, a Tiszák, a Vayak. Az iskola tanárai között legkiválóbbak (itt csak a már elhúnytakat véve számításba): Imre Sándor, Ladányi Gedeon, Szegedi Sándor, Békési Gyula, Tóth József, Öreg János, Géresi Kálmán, Sinka Sándor, Nagy Zsigmond, Mácsai Sándor, Debreczeni Ferenc, Karai Sándor. A legújabblcori (1873-mal kezdődő) nyolcosztályú gimnáziumnak