Református főgimnázium, Debrecen, 1939
52 nyozták az ifjúsági könyvtárakban és a tanári könyvtárban rendelkezésükre álló szakkönyveket. A nagy érdeklődésre való tekintettel gyarapítottuk a szakkönyvek számát. A jövő egyik legfontosabb feladata önálló matematikai szakkönyvtár összeállítása volna, amelynek szükségességét a kir. főigazgatóság részéről kiküldött tanulmányi szakfelügyelő is hangsúlyozta. A Kör ifjúsági elnöke, Rajó Sándor VIII. b) o. t. résztvett a középiskolai fizikai tanulmányi versenyen, egyik tagja, Tamássy Jenő VIII. b) o. tanuló pedig a matematikai versenyen. 8. Ifjúsági Segítő Egyesület. Vezetőtanára : D. Dr. Nagy Sándor. Az egyesület a jelen iskolai évre, mely működésének egyszersmind a 20. esztendeje volt, 1939 szeptember 17-én a következő tisztikarral alakult meg : elnök : Kovács Gyula VIII. a) o. t., alelnök : Paragh István VII. a) o. t., számvevő : Balla Sándor VIII. a) o. t., ellenőr : Zöld Ferenc VI. a) o. t. és Dohár István VI. b) osztályú tanulók. Az egyesület — híven hivatásához — iskolánk szegénysorsú, jóelőmenetelű és valláserkölcsileg kifogástalan növendékeit részeltette kisebb-nagyobb segélyben. Ennek fedezésére a tanulók tagsági díjaiból, adományokból és az egyesület meglévő alapjainak kamataiból származó jövedelem szolgált. Mivel ez évtől kezdve a tanulók tagsági díjai közvetlenül a kollégiumi pénztárba folytak be, s ezenkívül az intézetünkben használt irkák után járó részesedési járulék is elmaradt, jövedelmünk nagyon megcsappant ; ez a jövedelem pedig volt adományokból 226 P, kamatokból 17010 P és sáfárságból és perselypénzből 225-46 P. Ebből közvetlen segélyezésre fordítottunk 305 P-t, melyben benne van a Kiss Ferenc-féle s az alapító ált»ü külön kezelt alapítvány 60 P kamatja is, melyben Balla Sándor VIII. a) o. t., Kovács Gyula VIII. a) o. t. és Szepessy Sándor VIII. a) osztályú tanuló részesült. Alapítványaink jelen értéke : 1. Alaptőke 1,970-— P 2. Érettségi alap 2,490'— P 3. Dr. Bácz Lajos-alap 340-— P 4. Kecskeméthy M. Lajos 265"— P 5. Jakucsné Dóczy Irén-alap 545'— P 6. Molnár Ferenc-alap 300-— P Összesen 5,910"— P Az egyesületnek kölcsönökbe ki nem helyezett pénze takarékpénztári betétekben nyugszik két könyvön. Ezek jelen értéke 4025*72 P és 9*43 P, összesen 4035-15 P. 9. Énekkar. Vezette : Szigethy Gyula tanár. Megalakult szeptember 13-án 126 taggal, mely szám évközben 108-ra