Református főgimnázium, Debrecen, 1939
48 szentellük. Méltóan adóztunk Mátyás király emlékének is. Az erdélyi magyarság helyzetével több előadásban foglalkoztunk. A hős magyar katonát több előadásban és szavalatokban állítottuk a kör tagjai elé. A magyar történelem, a magyar föld- és néprajz köréből vett előadásokon kívül szép ismeretterjesztő előadásokat tartottak a kör tagjai a modern technika nagy alkotásairól. A légi háborúról, a repülőgépről és a hajóról tartott előadásokat emeljük itt ki. Ezeket ügyesen összeállított képanyaggal szemléltették az előadók. A szavalókészség fejlesztésére versenyt rendeztünk. Ez szép eredménnyel zárult. Első lett Csobán György V. b) o. t., második Bornyi Sándor V. b) o. t., harmadik lett Nagy Tibor V. a) o. t. 4. Az „Arany János" Önképzőkör Természettudományi Szakosztálya. A Természettudományi Szakosztály 1939 szept. hó 27-én alakult meg 106 taggal, vezetőtanára ez évben is dr. Mester István volt. Az alakulógyűlés az alábbi tisztikart bízta meg a vezetéssel : Elnök : Rajó Sándor VIII. b) o. t. Titkár : Nagy Mihály VIII. b) o. t. Jegyző : Virág Géza VII. a) o. t. A Szakosztály ezévi munkatervét hármas irányú célkitűzés vezette: A természettudományokban való tudományos elmélyedés céljából elméleti előadások tartása, az alkalmazott fizika és technika köréből vett gyakorlati célokat szolgáló előadások és kísérletekkel egybekötött előadások tartása. A szakosztályi előadások keretébe igen jól iktattuk be a VKM-oktatófilmeket. Időszerű kérdések is szerepeltek a szakosztály programmján. A Természettudományi Szakosztály összesen 14 ülést tartott. Az elhangzott előadások és felolvasások közül említésre méltók : „Anyagelmélet", „A relativitás elmélete" (Rajó Sándor VIII. b) o. t.), „Polarizáció" (Kiss Lajos VIII. a) o. t.), „Siklórepülés" (Simon László VIII. b) o. t.), „Motoros repülés" (Kovács Béla VIII. b) o. t.), „A debreceni repülő keret" (Székely Zoltán VIII. b) o. t.), „Tudományos fényképezés" (Zöld Géza VIII. b) o. t.). Érdekes volt Csűry Kálmán VIII. b) o. t. kísérletekkel illusztrált előadása a „Harmóniumok és Orgonák"-róI. Balázsy Zoltán VIII. b) o. t. az „Üstökösökről" tartott előadást. Az „Izzólámpa" c. felolvasását Török Levente VIII. b) o. t. oktatófilmmel kötötte egybe. Az 1940 február 16-i ülés nyilvános volt, s ezen szaktanári vezetéssel megjelent a Dóczi-leánygimnázium VIII. osztálya is, Rajó Sándor VIII. b) o. t. „Tesla kísérleteit" mutatta be. Előadás után a leánygimnáziumi növendékek megtekintették a fizikai múzeumot. A többi előadások tárgyai : Kiss Károly VIII. b) o. t. „Gőzturbinák" c. felolvasása, „A Croydoni légi kikötő (Papp Zoltán VIII. b) o. t.), „HőelméleReformsitus gimnáziumi értesítő, é 4