Református főgimnázium, Debrecen, 1939
119 állomáson." Az Írásbeli dolgozatokat a szaktanárokon kívül egyházkerületünk határozata értelmében ihég egy-egy másik szaktanár is bírálta. A dolgozatok általában jól sikerültek, úgyhogy mind az a), mind pedig a b) csoportból minden tanuló szóbeli vizsgálatra bocsáttatott. A szóbeli vizsgálat az a) és a b) csoportban folyó évi június hó 10—14. napjain egyszerre folyt le. Az a) csoportban a 31 teljes érettségi vizsgálatot tett tanuló közül a szóbeli vizsgálaton jelesen érett 4*= 12-9%, jól érett 8=25-8%, érett 13=41-9%, tehát megfelelt összesen 25=80-6%. Két hóra vissza vettetett 6=19-4%. Névszerint: jelesen érettek : a) Balla Sárdor, Halász Márton, Kiss Lajos, Nagy Mihály ; jól érettek : Barabás Gábor, Kolozsváry Kiss László, Kovács Gyula, Palóczi Péter, Szász Károly, Szepesi Sándor, Széplaki Sándor, Tőkés Ottó ; érettek : Adorján Gusztáv, Asztalos Gyula, b) Balla Sándor, Derecskei Imre, Kelemen Gyula, Kovács János, Nagy Béla, Szombati Kósa Géza, Szűcs József, Törő Kálmán, Tőzsér Árpád, Virágh Ernő, Yisky Ferenc; két hó múlva javítóvizsgálatra utasíttattak: Adorján Béla a latintból, Filep Endre a történelemből, Kun István a latinból, Nagy István a magyarból, Nyilas József a latinból, Zöld Géza a történelemből. A görög kiegészítő érettségi vizsgálaton megfelelt nyilvános tanulók : a) Balla Sándor, Barabás Gábor, Halász Márton, Kiss Lajos, Kovács Gyula, Kovács János, Nagy Béla, Nagy Mihály, Palóczi Péter, Szász Károly, Szepesi Sándor, Széplaki Sándor, Tőkés Ottó, Zöld Géza ; a görög kiegészítő érettségi vizsgálaton megfelelt teológiai egyetemi hallgatók : Bütösi János (jó), Pinczési Pál (elégséges); a görög kiegészítő érettségi vizsgálaton nem felelt meg, s így két hó múlva javítóvizsgálatra utasíttatott teológiai egyetemi hallgatók : Gáli Mihály, vitéz Pap Andor, Szabó Imre. Ab) csoportban a 44 teljes érettségi vizsgálatot tevő tanuló közül a szóbeli vizsgálaton kitüntetéssel érett 3=6-8%, jelesen érett 3=6-8%, jól érett 14=31-8%, érett 20=45-5%, tehát megfelelt összesen 40=90-9%, két hó múlva javítóvizsgálatra utasíttatott 4=9-1%. Névszerint : kitüntetéssel érettek : Kiss Károly, Tamássy Jenő, Török Levente ; jelesen érettek : Rajó Sándor, Sarkadi Miklós, Tikász Sándor; jól érettek : Balássy Zoltán, Biky József, Csűry Kálmán, Harmathy Ferenc, Hevesi Ferenc, Horváth József, Kiss Ernő József, Kormány Zoltán, Kovács Béla, Kovács Kornél, Papp Zoltán, Radnóti László, vitéz Varga Sándor, Végh László ; érettek: Balla Gerő, Bánki László, Bányai Barnabás, Bucsy Ernő, Frankó István, Hajóczky Miklós^ Haty János, Hódy Béla, Kiss Ernő Márton, Krasznai Barnabás, Méhész Géza, Molnár István, Nagy Gábor, Papp György, Polgáry Bálint, Révész János, Simon László, Síposs Árpád, Székely Zoltán, Tolvaj