Református főgimnázium, Debrecen, 1938

13 Nagyon kellemetlenül érinti, hogy Pozsonyban, az ősi koronázó városban, az országgyűlés helyén, mindenütt csak német szót hall, s a magyar embert úgy tekintik, mintha idegen országból jött volna. A nagy idegenségben rászakad az elhagyatottság érzése, pedig az író Kölcsey ekkortájt már nem ismeretlen egyéniség Pozsonyban sem. Amint megkezdődtek a tárgyalások, következnek a végtelen beszédek, a nélkül, hogy valamit végeznének, napok telnek el, és Kölcseyre mindennap nagyobb kiábrándidást hoz. Rengeteg az elvégzendő teendő, de a magyarság rettenetes átka, az örökös egyhelyben topogás, az elvtelenség, az ellentmondás és széthúzás kikerülhetetlen végzete, a siker kilátásait vajmi csekéllyé teszik. A sok keserű tapasztalat ellenére, melyek már az első országgyűlési napokon felrémlettek előtte, híven kitartott mindvégig, küzdött az egyetemes magyarság felemelkedéséért. Az alatt a nyolc hónap alatt, míg Országgyűlési Naplóját

6 vezeti, csak néhány fontosabb tárgy került megvitatásra. Ilyenek a már említett vallásügy, aztán az úrbér, a magyar nyelv ügye, a lengyel ügy és még néhány kisebb jelentőségű dolog. Mind olyan tárgyak, különösen az első három, amelyekben a nemzet egész egyetemessége érdekelve volt. E problémák elsőrendű nemzeti érdeket vetettek fel, de túlságosan sok egyéni érdeket is felkavartak. Minduntalan feltámadt az oppositio, az ellenállás. Kölcseyben a tárgyalások menete alatt elsősorban a végtelen beszédáradat kelt rossz hatást. Mindenki azt hiszi, hogy neki beszélnie kell. Még a tárgyat ki sem jelentik, már húszan, harmincan jelentkeznek szólásra. Nem az a fontos, hogy megegyezés jöjjön létre, hanem hogy „mindnyájan expectoráljuk, kimellyesszük magunkat". Akinek nem sikerül beszélni, az morogva megy ki a gyűlésről. Iszonyúan fáj neki, ha a szegény adózó népről, a tökéletes meg nem értés hangján, a rideg elzárkózó arisztokratizmus módján beszélnek. Rendkívüli módon nyomasztóan hatnak rá a tapasztalt elvtelenség, önzés, hálátlanság, címkórság, büszkeség, szalmaláng, semmittevés, a feliratok szövegezésén való céltalan rágódás, mert minden haszontalanul eltöltött idő a magyarság jövendő boldogulásának kárára megy. Wesselényi előtte egyszer a magyart választott népnek nevezi, erre fanyarul ezt írja naplójába : „Meg kell vallani, e választott nép semmivel sem jobb, mint ama másik, melyet Isten hosszú türelem után végre széllyelszórt. Azonban nyilvánvalók rajtunk az isteni pártfogás jelei, mert e nélkül saját bűneink következtében már régen el kellett volna süllyednünk. De a hatalmasnak béketűrése még el nem fogyott."

7 6 1832 december 11. — 1833 július 28. ' K. F. M. M. VII. 224. 1.