Református főgimnázium, Debrecen, 1937

41 i) Hivatalos látogatások. Gimnáziumunkat a tanév folyamán a tankerületi főigaz­gatóság részéről Gáspár Gyula tanügyi tanácsos, középiskolai szakelőadó látogatta meg november 23—28., december 13., továbbá február 15-—19. napjain. A hivatalos látogatást követő bizalmas értekezleten február 21-én beszámolója végén mondani­valóját így összegezte : „Hatalmas tölgyként áll előttünk a Tiszántúl nagy református középiskolája. Ősi múltja, közép­ponti helyzete, duzzadó életereje nemcsak időszakonként, hanem a mindenkori érték maradandóságával maga felé irányítja a figyelmet. Tetterős, igazgató vezetése mellett tudós tanári kar színmagyar ifjak nagy seregét izmosítja testiekben és lelkiekben, ellátván őket egyszersmind a szükséges erkölcsi és anyagi javak­kal is. A hatalmas intézet méltó módon tölti be hivatását, min­denképpen érdemes arra, hogy állami és egyházi főhatóságok vállvetve bocsássák rendelkezésére a szükséges segédeszközöket építő munkájához." Bars László rajztanulmányi felügyelő márc. 11-én és 17-én végzett hivatalos látogatását követőleg márc. 23-án tartott szakértekezletet, amelyen intézetünk rajzoktatásá­nak megvizsgálásáról tett észrevételeinek a végén kijelentette, hogy ,,e nagymultú intézet nemcsak a múltban teljesítette a művészet terén nemzetnevelő hivatását, hanem a jelenben is jelentős tényezője az esztétikai és művészeti munkának". Dr. Papp Ferenc egyházkerületi középiskolai felügyelő március 4—5., 7., 10—12., 14., április 4—6. napjain végezte hivatalos látogatását intézetünkben. Április 6-án tartotta meg a tanári testülettel a bizalmas értekezletet, melyen tájékoztatta a kart észrevételeiről és tapasztalatairól. Jelentésének végén összbenyomását a következőkben foglalta össze : „Megállapít­ható, hogy az iskola munkájának eredménye országos viszony­latban is igen szép. Teljes elismerésemet fejezem ki az igazgató és a tanári kar buzgó működéséért az egyházkerület nevében, és további munkájukra Isten áldását kérem." Az igazgató is elvégezte tanulmányi ellenőrzői működését, melyet a Konventi Rendtartás a 24-—43. §-okban az igazgatók számára előír. Átvizsgálta részletesen az osztálykönyveket, az osztályjegyzőkönyveket, dolgozatokat, rajzokat, térképvázlato­kat. Az igazgató összesen 215 órán hospitált. Meglátogatta ki­vétel nélkül minden osztályban a magyart, latint, görögöt, angolt, németet, történelmet, mennyiségtant, fizikát, lélektant, logikát, osztályfőnöki órát legalább egyszer, azonkívül számos más tantárgy óráját. Az igazgató mindazon tapasztalatairól, amiket a tanulmányi ellenőrzésnek különböző mozzanatai alatt szerzett, terjedelmes és részletes beszámolót tartott február 10-én, a második módszeres értekezleten.

Next

/
Thumbnails
Contents