Református főgimnázium, Debrecen, 1935

27 ban van magánszorgalomból, vagy esetleg a nem kötelező külön rendkívüli gyorsírástanfolyamon ezt az ügyességet továbbtanulni. A harmadik testnevelési óra megtartását a vallás- és közoktatás­ügyi miniszter úr kötelezőleg elrendelte a II—VIII. osztályok­ban. A 45 perces órák behozatala folytán az összes harmadik testnevelési órát el tudtuk helyezni a délelőtti hatodik órákon, tehát ebből a célból nem kellett feljönniük a tanulóknak dél­után az iskolába, mint az előző években. Ez órák felügyelője Czuna Ferenc óraadó testnevelési tanár volt. Mivel az elvégzendő tananyag feldolgozását ő egymaga nem végezhette el, Debrecen sz. kir. város és Hajdú vármegye testnevelési kirendeltsége három testnevelési főoktatót osztott be intézetünkbe, hogy ez órák ellátásában segédkezzenek. Évek óta ők végzik ezt a munkát iskolánkban, s az ő segítségük népes osztályaink túlzsúfoltsága miatt a jó rend és fegyelem érdekében nagy nyereséget jelent. Német társalgásra jelentkezett 162 tanuló, angol társalgásra 25, fizikai gyakorlatra 58, művészeti rajzra 15, vívásra 62, hegedűlésre 9. Az egyes tanfolyamokon havonként és tanulónként fizettek 3—3 pengőt, csak a fizikai gyakorlatokra fizettek 1'50 pengőt ugyanannyi időre. A tanulók 25%-a ingye­nes vagy féldíjas. Ezeket a tanfolyamokat intézetünk rendes vagy helyettes tanárai vezették. Végül második éve tanulták intézetünkben az olasz nyelvet is, amelynek tanára Renato Fleri egyetemi mb. előadó volt, kit az olasz kir. kormány kül­dött Debrecenbe, hogy itt díjtalanul olasznyelvi tanfolyamokat tartson, úgy mint az előző évben. A tanfolyamra, — melyet az igazgató támogatásával Kornya Sándor tanár szervezett meg, — 80 növendék jelentkezett az V—VIII. o. tanulók közül, s ezek kezdő és haladó csoportban tanulták az olasz nyelvet. tárak. Fogyás Állomány 1936 jún.-ban Kezelő vagy fel­érték ügyelő tanár darab érték darab érték ügyelő tanár 75 991-40 3,278 65,127-91 Dr. Vekerdi Béla, 3,278 65,127-91 h. dr. Messter I. —.— 109 631-80 Nagy Géza — 17,993 43,905-30 Dr. Nagy Jenő . 15,014 30,025— Dr. Hoffer András — - -— 1,029 5,506-70 Dr. Szeremley Béla —.— 1,784 11,314-06 Dr. Szabó Márton — 1,228 3,365— Félegyházi László — 460 5,419-80 Szigethy Gyula — —.— 930 13,820-70 vitéz Váry Sándor — 3,491 135,300-10 Dr. Hoffer András 75| 991-40 45,316 314,416-37

Next

/
Thumbnails
Contents