Református főgimnázium, Debrecen, 1935
VII. Iskolánk az 1935—36. tanévben. A) A munka kezdete és vége, tanulói létszám, egészségi állapot. Az 1935—36. iskolai évet 1935 szeptember 9-én, hétfőn dglelőtt nyitottuk meg és 1936 június 10-én, szerdán délelőtt zártuk be a Nagytemplomban tartott istentisztelettel, melyen az egész tanári testület és tanulóifjúság résztvett. A megnyitás napján délután ismertettük intézetünk udvarán az összes növendékeknek az iskolai törvényeket, utána megtettük a szükséges éveleji intézkedéseket, és a tanítás szeptember 10-én, kedden reggel megindult és zavartalanul folyt egészen a tanév végéig, mert az idén semmiféle j árványos betegség nem támadta meg az ifjúságot olyan mértékben, hogy e miatt szünetet kellett volna elrendelnünk. A tanulók mulasztása nem lépi túl a szokásos méreteket. Fertőző betegségben meghalt egy növendékünk, Both István II. a) osztályú tanuló. Beiratkozott összesen 804 tanuló. A tavalyi évhez képest (785 tanuló) a gyarapodás 19, aminek egyik oka, hogy a tavalyi egy VIII. osztály 55 tanulójával szemben az idén a két VIII. osztályban 69-en voltak. Örvendetes jelenség, hogy az az apadási folyamat, amely az utolsó három év alatt mutatkozott növendékeink létszáma tekintetében, az idén megállott, sőt szaporodás következett be. Az idén 17 osztály működött, s ezek tanulói létszáma a következő : I. a") 45, I. b") 45, I. c) 45, II. a) 61, II. b) 61, III. a^l 56, III. b) 51, IV. a) 55, IV. b) 50, V. a) 48, V. b) 56, VI. a) 49, VI. b) 44, VII. a) 38, VII. b) 31, VIII. a) 24, VIII. b) 45 = 804; ebből kilépett 19, kimaradt 5, magántanuló lett 7, meghalt 1, vizsgálaton nem jelent meg 1, osztályoztatott 771 tanuló. Az V. a) osztályban 48 tanuló volt, ennyien tanulták a görögöt, míg az V. b)-ben 56-an az angolt. Az eddigi esztendőkben a görögös szakasznak szokott nagyobb tanulói létszáma lenni, az idén azonban annak ellenére, hogy az angolosok 20 pengő tandíjjal töb-bet fizetnek, s hogy a jótétemények 80%-át a görögösök kapják, mégis többen iratkoztak be az angolos szakaszba, mint a görögösbe. Vallásfelekezetek szerint 96% a református, 2'5% azevangélikus, 0'37% az