Református főgimnázium, Debrecen, 1934

125 nem újította meg az Elnökség, hanem helyette Nagy Géza okleveles tanárt bízta meg helyettes tanárnak. c) Mivel Birta István már a tanév elején betegeskedett, helyettesítésével az Elnökség előbb Vetéssy Géza oklveles tanárt, majd Birta István halála után és Vetéssy Gézának Kecskemétre történt eltávozása után, ahová rendes tanárnak megválasztották, Jakab Tamás szakvizsgázott tanárjelöltet bízta meg 1934. évi október 1-től kezdőelőleg egyelőre oklevele megszerzéséig havi 120 P fizetéssel. Miután azonban Jakab Tamás tanár 1935. január havában letette a pedagógiai vizsgálatot, vagyis tanári oklevelet szerzett, ez alapon őt az intézőtanács 1935 február 1-től kezdődőleg helyettes tanárul alkalmazta, a vallás- és közoktatásügyi miniszter is elismerte helyettes tanárnak, és részére a fizetéskiegészítő államsegélyt ugyanezen időponttól kezdve folyósította'(34,710/1935. V. 1. sz.). d) A megüresedett bentlakási felügyelői tanári állásra Kornya Sándor után az Elnökség Nagy Géza helyettes tanárnak adott megbízást, aki 1935 február 1-én beköltözött a kollégiumba, és azóta végzi is e feladatát. Ezek szerint ez évben is összesen nyolc helyettes taná­runk volt, akik közül háromnak, Kónya József, Lengyel Lajos, dr. Ember Ernő részére, a VKM fizetéskiegészítő államsegélyt folyósított, de a többi ötnek összes illetményeit a Kollégium fizette. 3. Óraadó tanároknál. a) Az egyházkerületi Elnökség a folyó tanévre óraadó tanárokul megbízta : dr. örösi Pál Zoltánt, egyetemi m. tanárt, oki. középiskolai tanárt heti 9 órában természetrajz és föld­rajz tanítással ; Szűcs Gergely oki. énektanárt heti 4 órában énektaní­tással ; Czuna Ferenc oki. testnevelési tanárt heti 8 órában torna­tanítással és a harmadik testnevelési óra vezetésével. b) Ezenkívül a rendes és helyettes tanárok még 22 pót­órát látnak el hetenként a szokásos díjazás mellett, erre a fedezet a költségvetésben előirányoztatott. 4. Bentlakási felügyelő tanároknál. Az egyházkerületi Elnökség a folyó tanév tartamára, vagyis 1934 szeptember 1-től 1935 augusztus 31-ig, megbízta a kollégiumi bentlakásnál felügyelő tanárokul Kornya Sándor rendes és Csorba András helyettes tanárokat, úgyhogy a felügyeletért díjtalanul kapták a lakást és az élelmezést. Kornya Sándor után Nagy G. lett a másik felügyelő tanár.

Next

/
Thumbnails
Contents