Református főgimnázium, Debrecen, 1934
125 (824 tanuló) a csökkenés 39, az 1932—33. isk. évhez képest (848 tanuló) viszont 59 tanuló. Ha figyelembe vesszük, hogy tavaly a VIII. osztálynak két párhuzamos szakasza volt és ebben a kettőben együttvéve 80 tanuló, holott az idén a VIII. osztálynak csak egy szakasza volt és abban 55 tanuló, akkor itt már magában 25 főnyi apadást találunk. A többi 14 főnyi csökkenés megoszlik a II. o. (ahol hattal) és a IV. o. (ahol nyolccal van az idén kevesebb tanuló) között, de ez nem számít. Ellenben áz I., V., VII. osztályban a tavalyihoz képest némi gyarapodás mutatkozik. Az kétségtelen, hogy intézetünk tanulóinak létszáma az 1931—-32. évhez képest, amikor 901 növendék volt a maximális létszám, három év alatt lemorzsolódott fokozatosan a mai 785-ös számig, tehát több, mint száz * fővel apadt. Ennek legfontosabb oka a mai rendkívül súlyos anyagi helyzet, ami megakadályozza a szülők egyrészét abban, hogy gyermekeiket iskoláztassák. Ha ez az apadás tovább folytatódnék olyan növekvő mértékben, hogy intézetünk szükséges benépesedése is veszélyben forogna, amit a magam részéről még a mostani állapotok között is kizártnak tartok, akkor az illetékes köröknek és tényezőknek módjukban lesz olyan eszközökhöz és módokhoz nyúlni, ami ezt az elnéptelenedést megállítsa. Egyelőre nincs semmi baj, sőt ennyi fogyás kívánatos is volt. Az idén 17 osztály működött, s ezek tanulói létszáma a következő : I. a) 47, I. b) 45, I. c) 44, II. a) 60, II. b) 62, III. a) 53, III. b) 55, IV. a) 41, IV. b) 39, IV. c) 41, V. a) 51, V. b) 43, VI. a) 35, VI. b) 37, VII. a) 32, VII. b) 45, VIII. 55 = 785, ebből kilépett 33, kizáratott 1, consilium abeundit kapott 2, osztályoztatott 749. Az V. a) o.-ban 51 tanuló volt, ennyien tanulták a görögöt, míg az V. b) o.-ban 43-an az angolt: ez teljesen normális megoszlás. Vallásfelekezetek szerint 95.3% a református, 2.8% az ág. ev., 0.4% az unit. úgyhogy a protestánsok összesen 98.5%-ot tesznek ki ; 1% a róm. kath., 0.1% a gör. 'kath., 0.4% a zsidó. Tanulóink vallási megoszlása olyan egyöntetűséget mutat, ami szinte páratlan középiskoláink sorában, hiszen 98.5% a protestáns ; ennek a jelenségnek a főoka bizonyára azon körülmény, hogy városunkban külön róm. kath. és zsidó reálgimnáziumok is vannak, s ezen vallásfelekezetekhez tartozó tanulók oda iratkoznak be. Vidékről bejáró tanulónk 49 volt, ismétlő 30. Magántanulónak összesen 14-én iratkoztak be, vizsgálatot tett belőlük 7 tanuló. Az egészségi állapot, nem számítva az előbb említett influenza-járványt, egyébként kielégítőnek mondható úgy a tanárok, mint a tanulók között. A tanári helyettesítések száma 251 óra, ami a tavalyihoz képest (459 óra) erős javulás (44%-os csökkenés). Azon tanulókra nézve, akiket az iskolai orvos kezelt, a részletes jelentést az iskolai orvos a következőkben állította össz e : „A kollégiumi kórházban fekvő beteg volt