Református főgimnázium, Debrecen, 1933

7 is, ha ehhez az eredményhez óvatos, mértékletes életmódokkal és munkaszeretettel valamelyes mértékben magam is hozzájárulhattam. Még nagyobb áldása Istennek rám nézve, hogy ebből a hetvenöt esztendőből ötvenet szeretett Alma Materemnek, a Kollégiumnak szolgálatában tölthettem el. Nem nagy eredményekkel, de becsületes igyekezettel. Az én ötvenéves tanügyi működésemet az jellemzi, hogy nincsen is története. Válogatás nélkül minden feladatot vállaltam és tehetségem szerint elvégeztem, amit elöljáróságom rámbízott. Természetesen legnagyobb örömöm telt a tanításban, általában az ifjúsággal való foglalkozásban. Az irodalomnak nagyobb erkölcsi nevelő erőt szoktak tulajdonítani, mint a természettudományoknak. Ez így is van, de ez csak az irodalom klasszikus műveire áll. Az irodalmi iparnak és üzletnek vásári zajjal terjesztett termékei azonban rendszerint károsak az ifjúságra : rontják az erkölcsét és rontják a magyar nyelvérzékét. A természettudomány, ha igazi és nem áltudomány, soha sincs romboló hatással az erkölcsre, sőt a keresztyén erkölcstan tételeit bizonyítani tudja a maga igazságaival is és így az erkölcsi nevelésnek is hathatós eszköze lehet. Türelemmel és lelkiismeretesen végeztem a tanügyi igazgatás terén reám háramló feladatokat is, bár ezek teljesen felaprózzák az ember erejét és idejét és sokszor kellemetlen természetűek is. De ezeknek a nem-szeretem feladatoknak a pontos teljesítése biztosítja az iskola rendjét és munkájának zökkenésnélküli folytatását. E téren is igazi örömöt az okozott nekem, ha a szegény jó tanulókat a Kollégium jótéteményeiben részesíthettem. És örömöt okozott ennek az épületnek szerencsés megépítése is. Az én tanári pályám nem igazolja azt a szálló igét, hogy „quem dii odere, paedagogum fecere". Nekem nincs okom panaszkodni a pályámra. Bár jótét helyébe jót sohasem vártam, tanítványaim és a szülők részéről a hálának számos megható jelével találkoztam. Tanártársaim részéről is csak jóindulatot tapasztaltam, még azok részéről is, akikkel a hivatalos kötelesség egyszer vagy máskor szembeállított, mert tudták, hogy személyes ellenszenv engem senki iránt sohasem vezetett. Ez a mai tisztességtétel pedig egyfelől az én nagyrabecsült és igazán szeretett püspököm, a magyar közélet egyik kimagasló vezére részéről, másfelől a gimnázium jeles tanári kara részéről, amelyek közt sok kiváló munkatársamat, sőt egy pár kitűnő tanítványomat is tisztelhetem, ez a tisztességtétel oly kitüntetést jelent számomra, amelynél értékesebbet én maagamra nézve el sem tudok képzelni. Amidőn ezt a kitüntetést mégegyszer megköszönöm, kívánom, hogy ez az ősi Kollégium éljen, gyarapodjék és virágozzék, s hogy egymást felváltó újabb tanári nemzedékei