Református főgimnázium, Debrecen, 1932
27 be, a választmány hosszas, beható és több választmányi ülésen át tartó vita és alapos megfontolás után a ma délelőtt leleplezett emlékmű mellett döntött, így szövetségünk a hősi kollégiumi tanárok és diákokkal szemben fennálló kötelezettségének eleget tett. Ezzel befejeztem szövetségünk mult évi működésére vonatkozó jelentésemet és kérem minden diáktestvéremet, hogy a diáktestvéri szeretet ápolása, a kollégium tanárai iránti tisztelet ébrentartása érdekében tegyen meg minden öregdiák minden lehetőt, mert mi a szeretetlDen és a tiszteletben akarjuk összefogni minden volt kollégiumi diák szívét, mert tudjuk azt, hogy csak a szeretet és a tisztelet az, amely összetartásra és így erőre vezet és csak a szeretet és tisztelet ápolása és fennmaradása esetében tudjuk mi is céljainkat megvalósítani." A főtitkári jelentésben említett hősi emlékmű összesen 3500 P-be került s a kollégium déli homlokzatán, a „kis porta" mellett fekvő kettős oszloplábazat tövénél van a falba illesztve. Leleplezési ünnepélye 1933 május 18-án déli % 12 órakor kezdődött. Mivel ugyanekkor történt meg az egyházkerületi közgyűlésen az új főgondnokunknak, br. Vay Lászlónak, a beiktatása, ezért a leleplező ünnepségen igen díszes és nagyszámú közönség jelent meg, élén dr. Baltazár Dezső, dr. Bavasz László, dr. Antal Géza püspökökkel és kivezettük rá a gimnázium felső osztályainak és a tanítóképzőnek az egész ifjúságát. A megnyitó beszédet dr. Baltazár Dezső püspök mondotta, az avató beszédet dr. Kölcsey Sándor, vitéz Agárdy Zoltán VIII. a) o. gimn. tanuló elszavalta Sajó Sándor „Magyar kereszt" c. költeményét, a különböző hatóságok, testületek pedig megkoszorúzták az emlékművet. Az ünnepélyt a kollégiumi kántus éneke vezette és zárta be. Ugyanezen nap d. u. 6 órai kezdettel folyt le a diákszövetség évi rendes közgyűlése az oratóriumban. A tagok úgy helyből, mint vidékről igen szép számmal sereglettek egybe. A gyűlést vitéz Bessenyei Lajos dr. ü. v. elnök nyitotta meg hosszabb beszéddel. Utána Harsányi Gusztáv, a sárospataki diákszövetség, dr. Diczig Alajos pedig a piarista diákszövetség nevében mondtak meleg üdvözlő szavakat, míg dr. Csatth Béla postafőigazgató, a régi diákok nevében üdvözölte a kollégiumot és a diákszövetséget. A főtitkári és főpénztárosi jelentés után következett az általános tisztújítás, mivel az ötéves mandátum lejárt, amelynek során nagyjában és egészében újra megválasztották egyhangúlag a régi tisztikart és választmányt. Este 8 órakor Kemény János vendéglőjében vacsoráztak együtt a régi diákok, amikor is különböző évfolyamok tartották meg érettségi találkozójukat. A serlegbeszédet dr. Tunyogi