Református főgimnázium, Debrecen, 1931
42 közgyűléstől, hogy a kötelező filmoktatást a jövő tanévtől kezdve gimnáziumunkban szüntesse meg, amihez az egyházkerületi közgyűlés hozzá is járult. E pontnál kell megemlékeznem egy dicséretes ifjúsági vállalkozásról. A „Magyar irodalmi ritkaságok" sorozatában, melyet Vajthó László budapesti tanár szerkeszt, a VIII. a) o. növendékei a 8. szám gyanánt kiadtak Édes Gergely „Eredeti oktató meséi"-ből egy szemelvényes gyűjteményt (63 mesét). Édes Gergely volt debreceni diák is, később hányt-vetett életű ref. rektor és prédikátor. Mintegy 160 oktató mesét őrző egyik kézirata a kollégiumi nagykönyvtár tulajdona, innen való a kiadott szemelvényes gyűjtemény, mely Édes Gergelyt bizonyos fokig rehabilitálni van hivatva (nemcsak „mesterkedő" ő, hanem értékes író és verselő is). A kiadás elé néhány soros előszót az igazgató, értékes bevezetést pedig a VII. a) osztálya irodalomtörténet tanára, intézetünk egyik büszkesége és kiválósága, dr. Zsigmond Ferenc írt. Édes Gergely életéről és müveiről röviden egyik növendék, Asztalos Dezső VIII. a) o. tanuló emlékezik meg. A kiadással járó összes anyagi terheket a VIII. a) osztály tanulói vállalták és viselték. E kis könyvecske értelmi és anyagi szerzői minden dicséretünket megérdemlik. Végül megemlítem, hogy május 25-én folyt le a debreceni m. kir. állami reáliskolában a Kardos Albert-féle középiskolai irodalomtörténeti verseny. 10 tanuló pályázott (2 reálista, 7 zsidó, 1 református gimnazista), a tétel volt : „A XIX. század drámaköltészetében megismert tragikus hősök". A versenybizottság a pályázók közül intézetünk egyetlen pályázójának, Asztalos Dezső VIII. a) o. tanulónak a dolgozatát ítélte legjobbnak és az 50 P jutalmat neki adományozta. g) Az iskola valláserkölcsi és hazafias nevelése ; a növendékek fegyelmi állapota. A valláserkölcsi és hazafias nevelést intézetünk ez évben is az iskola múltjához és szelleméhez méltóan folytatta. A vallástani tárgyak tanításán kívül más tantárgyak körében is igyekezett a tanári kar elősegíteni a hit- és erkölcsi élet nemesítését és megszilárdítását. Ezenkívül naponként imádsággal kezdtük és végeztük a tanítást. A melegebb hónapokban vasárnap délelőttönként tanárok vezetése mellett a gyülekezeti istentiszteletekre járt a tanulóifjúság, a hidegebb hónapokban pedig a kollégium oratóriumában, amelyet az egyházkerületi közgyűlés rendelkezése alapján a gazdasági tanács fűthető állapotba hozott, tartottunk kéthetenként ifjúsági istentiszteleteket, melyeken dr. Nagy Sándor vallástanár és Péter Zoltán tanár hirdették az igét. November hó első vasárnapján, vala-