Református főgimnázium, Debrecen, 1931
40 2. Hazafias gyászünnepély október 6-án a tornateremben, amikor.dr. Nagy Sándor vallástanár imádsága után, a Himnusz és a Szózat eléneklése mellett, az önképzőkör beszédekkel és szavalatokkal áldozott a nemzeti vértanuk emlékének. 3. A reformáció emlékünnepe október 31-én a Nagytemplomban istentisztelettel, ahonnan a gályarabok emlékoszlopához vonult az ifjúság és az ott tartott ünnepélyen résztvett. 4. December 6-án résztvett tanári karunk és ifjúságunk a Kormányzó nevenapja alkalmából a Nagytemplomban tartott hálaadó istentiszteleten. 5. December 12-én és 13-án az önképzőkör tartotta meg hagyományos díszelőadását, amelyen növendékeink a Dóczileányiskola néhány növendékének közreműködésével színrehozták Csathó Kálmán „Te csak pipálj Ladányi" c. darabját. Az előadás fényes anyagi és erkölcsi sikerrel zárult. A darab előadási jogát szerző minden anyagi megtérítés nélkül ingyen engedte át. 6. Február 13-án a VIII. a) osztály növendékei rendeztek jól sikerült irodalmi ünnepélyt, változatos műsorral. 7. Március 15-ét előbb a Nagytemplomban tartott istentiszteleten ültük meg, utána pedig az intézet tornatermében házi ünnepet rendeztünk, melyen a szülők oly nagy számban jelentek meg, hogy a termet zsúfolásig megtöltötték. 8. Április 9-én és 10-én gimnáziumunk ének- és zenekara a kollégiumi kántussal együtt gazdag műsorú zenei hangversenyt tartott. Az első előadást dr. szentpéteri Kun Béla egyetemi tanár, a másodikat az igazgató beszéde vezette be. A régi és szép, de — sajnos — elmúlt idők emléke elevenedett meg néhány órára iskolánkban, amikor az osztatlan, ősi alma mater egész ifjúsága együttes erővel és meleg egyetértéssel működött közre a szép és jó szolgálatában. 9. Május 4-é.n délben a tornateremben folyt le a két VIII. o. ünnepélyes exitusa az egész ifjúság és igen nagyszámú szülő, érdeklődő jelenlétében. Az ünnepély műsorán énekszámok, dr. Nagy Sándor vallástanár imádsága és Kesztyűs Loránd VIII. b) o. t. búcsúbeszéde szerepelt. Az intézet nevében az igazgató, az ifjúság részéről pedig Agárdy Zoltán VII. a) o. t. búcsúzott a VIII. osztályt végzett növendékektől, akik „Ballag már a vén diák" melódiájának énekelésével hagyták el az intézetet. 10. Május 23-án d. u. ifjúságunk résztvett az oratóriumban tartott Baltazár-amerikai alapítvány emlékünnepén, amelyen dr. szentpéteri Kun Béla tanár intézett igen hatásos, nagy nevelő hatású beszédet az ifjúsághoz. 11. Május 29-én ifjúságunk is kivonult a Magoss György-