Református főgimnázium, Debrecen, 1931

9 nemzetek életét az állandóság, szilárdság, a közös összefogás, az eggyé-forrottság, a társas-lényiség irányába lendíti előre. Az egyéni tulajdonságokat, amelyek szerfelett különbözők értelmi és erkölcsi értékre egyaránt, éppen az iskolának a kötelessége mindenek előtt megszabályozni és következetes ráhatással lehetőleg úgy kiegyenlíteni, hogy azok a társadalmi együttélésre minél alkalmasabbak legyenek. Mint a kyklopsépítésnél, addig válogatjuk az egyes köveket és illesztgetjük azokat össze, bármennyire előtérőek legyenek is egyébként nagyságukra, alakjukra nézve, míg csak a legszorosabban nem simulnak és tapadnak egymáshoz, úgyhogy végtére is egy hatalmas, szinte ronthatatlan falazatot adnak, úgy kell kiformálni magából a sok százezer vagy millió egyesnek a társadalom egészséges és megbonthatatlan szövetrendszerét, amelyben könnyen felismerhetjük, megkülönböztethetjük mindenkinek a maga individuális valóságát, de azért senki sem szigetelődhetik el a többitől előkelő magánosságba, vagy kiálló, másokat megvető és kiélő uralkodásba. X. Az egyéni sajátságok ezen megregulázásánál semmiesetre sem gondolok tömeges és erőszakos visszaszorításokra, vagy éppen durva és kegyetlen kiirtási-műveletekre. Együgyű és jámbor mesterember lenne az, aki a legkülönfélébb méretekkel és alakkal bíró kődarabokból előbb teljesen egyforma és szabályos hasábokat akarna kifaragni és csak azután azokat befalazni. Pedig a sziklatörmelék holt anyag. Az emberi lelkeket uniformizálni pedig egyenesen dőre és bolond kísérlet volna, mely a legcsekélyebb sikerrel sem kecsegtethet. Ellenben a túlzó hajlandóságokat, a-kirívó készségeket, az elütő ösztönöket okkal-móddal visszafejleszteni, megnövekedésük és uralomrajutásuk elé akadálytvetni egyformán köz- és egyéniérdek. Az ingának lengeni kell, ha azt akarjuk, hogy mutassa nekünk az időt; de nem végezhet szélsőséges, csupán egyik oldalra messze kicsapódó elmozdulásokat anélkül, hogy ezzel mérőmunkássága, éppen szabályozó volta teljesen meg ne zavarodjon és használhatósága minden értékét el ne veszítse. Az egyéniség tehát mutatkozzék meg, fejlődjék ki, de sohasem a köznek a rovására, mert az ilyen egyén már nem hasznos tagja a társadalomnak. XI. Ha most ezen általános elveken túl néhány részletbe is bele akarunk röviden bocsátkozni, akkor kiderül, hogy ezeknél már nehéz és bonyodalmas feladat teljesen pontos megállapí-