Református főgimnázium, Debrecen, 1929

I. Dóczi Imre. A tiszántúli egyházkerületi közgyűlés folyó évi június hó 12-én Dóczi Imre középiskolai felügyelőt saját kérésére 54 évi egyhuzamban eltöltött szolgálat után folyó évi július hó 1-vel nyugalomba helyezte. Ez a röviden és szárazon elmondott tény hány öreg és fiatal, kálvinista és másvallású, magas közéleti állású és egyszerű sorsú, közeli és távoli magyar férfiban és nőben támaszt megható érzelmeket szerte e csonka, sőt az ezeréves hazában ! Dóczi Imre alakja és munkássága ugyanis annyira belerögzült a tudatunkba a hosszú, egymást követő évtizedek alatt, hogy nélküle már szinte el sem tudtuk képzelni a tiszántúli egyházkerületnek az ő vezetése alá rendelt középiskoláiban a tanítást, az életműködést, hanem mintegy szükségszerű és természetes jelenségnek tartottuk azt, hogy mindig Dóczi Imre legyen az irányítójuk, felügyelőjük és kormányzójuk. És most mégis elkövetkezett az az idő, hogy ezek az iskolák kénytelenek megválni tőle. A búcsúzás rendkívül fájdalmas és szomorú, bármennyire háládatosaknak kell is lennünk az isteni gondviselés iránt, hogy Dóczi Imrének ritkaságszámba menő életkort, erős testi egészséget, de mindenekfelett ideállá magasztosult jellemet, bámulatosan gazdag lelki kiválóságokat ajándékozott. Éppen azért, mert ilyen páratlannak tapasztaltuk több, mint félszázadot kitevő közéleti tevékenységében mindig, esik szerfelett rosszul elszakadnunk az ő kivételes, gondviselésadta és küldte egyéniségétől. Különösképpen pedig a mi intézetünk, a debreceni református kollégium gimnáziuma érzi át megrendülten a búcsúzás, a válás tényét. Hiszen nekünk dicsekedésünk és büszkeségünk volt és lesz mindenkor, hogy az egyetemes református tanügy e vezéralakja, öt évtizeden keresztül világító tűzoszlopa, 7 éven át a mi gimnáziumunknak volt a tanára s ezt követőleg 3 éven át igazgatója és tulaj donképen innen indult el magasan felívelő további pályájára. Viszont Dóczi Imre is több ízben kifejezte azt, hogy szíve legjobban ragaszkodik a debreceni református gimnáziumhoz és ha a hivatalos útja ez ősi falak közé vezette, akkor mindig úgy érezte, mint í