Református főgimnázium, Debrecen, 1929

24 Logika. A logika meghatározása és felosztása. Fogalom, ítélet. Következtetés. Meghatározás. Felosztás. Bizonyítás. Módszer. Indukció és dedukció. Feltevés. Álkövetkeztetések. Észelvek. Heti 2 óra. Ének. A magyar zenetörténet. Heti 1 óra. Testgyakorlás. Katonai kiképzés. Céllövészet. Rendgyakor­latok. Szertorna. Atblétika. Heti 3 óra. c) Rendkívüli tárgyak. A rendkívüli tárgyak közül a következőket tanították. Német társalgást tanítottak : Debreceni Ferenc, Soós Béla, Ványa János tanárok 172 tanulónak ; ebből 23 teljesen ingyenes, 8 féldíjas ; az olasz nyelvet Kornya Sándor tanár 8 tanulónak. Gyorsírást tanultak 13-an, ingyenes ebből 4, tanár dr. Frick József. Fizikai gyakorlatokra jártak a VIII. o.-ból 31-en (vezető tanár Nyáry Béla), a VII. o.-ból 23-an (vezetőtanár Jakucs Ist­ván). Hegedülést tanított 8 növendéknek dr. Szeremlev Béla. Vívóórákra járt vitéz Várv Sándor testnevelési tanárhoz 39 ta­nuló. A művészeti rajz e tanévben már be volt állítva az V—VIII. osztályú tanulók részére a rendes tárgyak sorába ; e négy osz­tályból jelentkezettek és ezek közül a szaktanár által kiválasz­tottak számára heti 2 órában teljesen ingyen tanította a rajz­tanár. d) Szertárak, tanítási eszközök. 1. Fizikai gyűjtemény. Kezelője dr. Vekerdi Béla. Keletke­zett a XVII. század második felében. Nagyobb gyarapodást nyert a XVIII. században Maróthy György, de főként a híres Hatvani István, a magyar Faust tanársága idejében. Azóta állandóan gyarapítva, az ország egyik igen gazdag fizikai gyűj­teménye lett. Gyarapodott ez évben 32 darabbal, melyből 10 drb könyv néhai Török Péter hagyatékából kapott ajándék. A szer­tár összes állománya ez idő szerint 3002 darab. Ez évi gyarapo­dás értéke 1162\50 P ; a szertári tárgyak összes értéke 69,250.33 pengő. Nagyobb beszerzés volt az év folyamán egy két lámpás epidiaszkóp a Marx és Mérei cégtől, 892 P értékben. Az intézet II. emeletén az északi oldalon két nagy teremben van elhelyezve, külön szakkönyvtárral rendelkezik. 2. Ásvány és kőzetgyűjtemény. Kezelője dr. Ilojjer András. Keletkezett a XIX. század elején. 1840-ben már 502 darabból állott. 1878-ban lényeges gyarapodást vett a Szőnyi Pál-féle hagyatékkal, aki nagyszabású ásvány gyűjteményét az intézet­nek hagyományozta. Ez 3336 darabból áll és külön teremben van elhelyezve. A többi ásvány- és kőzetszekrényekben két

Next

/
Thumbnails
Contents