Református főgimnázium, Debrecen, 1928

49 3. Tóth Lajos nyug. lelkész s tanácsbíró. Ez évfolyamból él még és szövetségünk lelkes tagja, az osztály egyik legkitűnőbb növendéke dr. Imre József, a hírneves nyug. egyetemi szemész­tanár, aki azonban a közgyűlésre nem jöhetett el. 2. Az 50 évvel ezelőtt (1879-ben) érettségizettek közül: 1. dr. Balkányi Miksa orvos, Budapest ; 2. Blum Gábor szőllőbirto­kos, Kóly; 3. Fülep Imre nyug. tanár, Nagybánya ; 4. dr. Gonda Mór orvos, Pancsova ; 5. Kovács Gyula nyug. községi főjegyző, Debrecen ; 6. dr. Kunos Ignác a közgazdasági egye­tem keleti intézetének nyug. igazgatója, egyetemi nyilv. rend­kív. tanár, Budapest ; 7. dr. Magoss György nyug. polgármester, Debrecen ; 8. Márton Sándor nyug. erdőfőtanácsos, Erkeserű ; 9. Muraközy László gyógyszerész, Debrecen ; 10. Nagy József nyug. tanítóképzőint. igazgató, Debrecen ; 11. dr. Bévész Kál­mán püspök, Miskolc ; 12. dr. Sternberg Géza ny. kórházi fő­orvos, Nagykároly ; 13. Telegdy György ny. MÁV. főfelügyelő, Debrecen ; 14. Végh József esperes, Érmihályfalva. Ez osztály kiváló tagja volt Sulyok István, a királyhágó melléki egy-h. kerület püspöke, aki, nagy sajnálatára, azért nem jöhetett el, mert ugyanakkar egyházlátogatást végzett. 3. A 40 évvel ezelőtt (1889-ben) érettségizettek közül: 1. dr. Debreczeni Jenő a világítási vállalat nyug. igazgatója, Debre­cen ; 2. Fazekas Gyula reálgimn. tanár, Karcag ; 3. Fráter Ist­ván földbirtokos, Gálospetri; 4. Gaszner Géza a Debreceni Első Talkarékpénztár nyug. igazgatója, a Kereskedőtársulat főtitkára, Debrecen ; 5. Szalárdi Jakó Sándor járásbírósági elnök, Budapest ; 6. Kabay György nyug. MÁV. műhelyfőnök, Budapest; 7. Kovács István tanár, Micskepuszta ; 8. Létay Lajos az Ált. Forgalmi Bank vezérigazgatója, Debrecen ; 9. Preiser Miklós a Magyar Ált. Hitelbank osztályigazgatója, Budapest ; 10. Rácz Károly nyug. járásbíró, Debrecen ; 11. dr. Révi Nándor ügyvéd, Debrecen ; 12. Sápy Sámuel MÁV. ellen­őr, Debrecen ; 13. dr. Szabó Sándor egyetemi m. tanár, nyug. jogakad. tanár, Sárospatak ; 14. Székely Miklós nyug. MÁV. ellenőr, Budapest; 15. Szűcs Sándor nyug. kir. ügyész, Szolnok; 16. Űjlaky Béla lelkész, Hodász. Ez osztály kiemelkedő tanulója volt Domby László, a tiszáninneni egyházkerület főjegyzője és tanügyi előadója, aki a vizsgálatok miatt nem jelenhetett meg. 4. A 30 évvel ezelőtt (1899-ben) érettségizettek közül: 1. dr. Antal Endre ügyvéd, Újpest ; 2. dr. Balogh Ernő kórházi igaz­gató, Borosjenő ; 3. dr. Barna László ügyvéd, Debrecen ; 4. Birta István gimn. tanár, Debrecen ; 5. dr. Bonczos László ügyvéd, Sarkad ; 6. dr. Dóczy Jenő író, ny. miniszteri osztály­tanácsos, Budapest ; 7. dr. Fehér Gyula ügyvéd, Sarkad ; 8. Kerekes Gyula lelkész, Matolcs ; 9. dr. Medgyessy Ferenc szo­borművész, Budapest ; 10. Minczer Antal postatanácsos, Deb­Gimnáziumi értesítő. 4

Next

/
Thumbnails
Contents