Református főgimnázium, Debrecen, 1928

67 6. Dr. Kocsár Gábor gimnáziumi ösztöndíj­alapja 25 Magyar Nemzeti Bankrészv. . . — P 7. S. Szabó József vallás-lélektani alapítvány . 220-85 P 8. Dr. U. Szabó Gyula emlék-alapítvány. . . . 22-85 P • b) Adományok és segélyek. A már egyéb helyeken kimutatott adományokon kívül még következő adományokat kaptunk és osztottunk ki : 1. Intéze­tünk állandó nagylelkű patrónusa : Madarassy István, főszolga­oíró ez évben is 115 pengőt adományozott iskolánknak, mely­3Ől 20 pengőt jutalomkönyvekre adtunk, a többit a követ­kező tanulók segélyezésére fordítottuk : Varga Zsigmond I. a) 11 P, gr. Haller László III. b) 64 P, Szűcs Miklós VI. 10 P, Bárdi Ferenc VIII. 10 P. 2. A Debrecenben fennálló ,,Beregi Kör" asztaltársaság beregi fiúk segélyezésére adott 100 pengőt, mely­3Ől a jeles érettségi vizsgálatot tett Seri András 50, továbbá Lánczy András VII. o. tanuló 25 P, Seri István III. b) o. tanuló 25 P segélyben részesült. 3. Dr. Nagy József pécsi egyetemi tanár, iskolánk egykori kitűnő növendéke, addig is, míg hálás szívvel alapítványt tehetne intézetünk tanulói részére, meg­ígérte, hogy a filozófiában legjobb előmenetelű növendék ré­szére évről-évre 20 pengőt adpmányoz. Ez összeget ez évben Jezerniczky Lajos VIII. o. tanulónak ítélte a tanári kar. 4. B. Kiss Miklós téglási közgyám, elhalt fia emlékére egy fia osztálya­beli szegény, jó tanuló támogatására 20 pengőt adományozott, melyet Józsa László III. b) o. tanulónak adtunk. 5. Gyöngyössy Andor Fekete Béla VII. o. tanuló segélyezésére 20 pengőt ado­mányozott. 6. A helybeli Patronage egyesület 8 P adománya Szabó Bálint II. b) o. tanuló javára. 7. Dr. Gyöngyössy József törv.-széki bíró a dr. Nagy Zsigmond alapítványt 50 pengővel növelte. A pénzadományokon kívül másféle segélyben is részesítet­ték hatóságok és jótékony emberbarátok intézetünk növendé­keit. így Budapest székesfőváros külföldi nyaraltatási akciója két növendékünket küldött Németországba, ú. m. Gönczy Sán­dor V. b) és Nyáry Tibor V. b) o. tanulókat. Láng Imre, az A.rany-Bika vendéglő bérlője Fábián Béla VIII. o. tanulót a második félévben ebéddel látta el. Ugyanilyen ebédkosztot gszközölt ki dr. Szeremley Béla öt családnál, Balázs István I. a) o. tanuló számára. Dr. Versényi Tibor, kincstári főtanácsos s taka­rékpénztári vezérigazgató ezüst úrvacsorai kelyhet ajándéko­zott intézetünknek. Kontsek Kornélné egy új öltönyt me­lyet Varga Zsigmond I. a) o. tanulónak adtunk. A dr. Májerszky Jenöné által ajándékozott ruhadarabokkal Dobi Bálint II. o., az ifj. Csanak Józsefné által adományozottakkal 5*

Next

/
Thumbnails
Contents