Református főgimnázium, Debrecen, 1928

59 mér VIII. o. tanuló. A diakonusok közül legbuzgóbban működött Bárányi Sándor, aki a gyülekezet céljaira 10 pengőt is gyűjtött. Barcza Gedeon a távozó VIII. o. nevében búcsúzott is a gyülekezettől és búcsúját így végezte : „Ez a nap kell, hogy örök hálát ébresszen bennünk Isten iránt, ki Szent Lelke erejével tömörített bennünket ez Ifjúsági Gyülekezetbe, mely a vallás és hazaszeretet szent érzéseit csepegtette szívünkbe. Ez utóbbiakért, úgy érzem, minden elismerés minden szeretet csak mindnyájunk által szeretve tisztelt felügyelő tanárunk, igazgató urunk felé fordulhat, ki 27 évvel ezelőtt alapította meg és azóta vezette fáradhatatlan és törhetetlen buzgalommal gyülekezetünket. Úgy érezzük, hogy szavaink erőtlenek, hangunk semmiségbe vesző arra, hogy kifejezzük azt a hálát, melyet iránta érezünk, mert hálánknak csak tetteink adhatnak kifejezést. Tetteink, hogy folytassuk azt az utat, melyen ő irányított bennünket, hogy kövessük tanácsait, melyekkel annyiszor ellátott bennünket. Azonban ez nem csak ránk vonatkozik, a távozó diákokra, hanem rátok, ifjabb tanulótársainkra is. Igen, mert igazgató urunk fáradhatatlan munkássággal eltöltött hosszú esztendők után búcsút mond mindnyájunknak, kiket fiaiként szeretett. Fiúk ! sohase feledjétek azt a hálát, mellyel őneki tartoztok, sohase feledjétek azt a szeretetet, melyet iránta éreztek és sohase feledjétek el tanácsait, útmutatásait, hogy azokkal éljetek. Kedves Tanáraink ! Távozásunk alkalmával, úgy érezzük, hogy középiskolai éveink határkövén állva, máskép kell tekintenünk könnyelmű, pajkos cselekedeteinket is, mert lassanként eltünedeznek a rossz, kellemetlen emlékek, a kellemesek pedig lerakódnak a szív rejtekébe, hová a magány és emlékezés óráin ájtatoskodni járunk el. Kérünk, tartsatok meg jó emlékezetetekben, bocsássatok meg és felejtsétek el, ha valamit vétettünk 1 S ti, kedves ifjabb barátaink, ha szerettetek bennünket, kérünk, igyekezzetek különbek lenni nálunk, mert ezzel nemcsak az alma maternek, nemcsak tanárainknak, nemcsak nekünk okoztok örömöt, hanem hazátokat, Nagy-Magyarországot szolgáljátok. -— Végül pedig, kedves barátaim, kiknek az alma mater már megnyitotta kapuit, igérjiik meg erős, szent esküvéssel hogy : „...Mi nagy harcra elszánt magyar ifjak Bátran megyünk szebb jövendőnk elé. Nem riad vissza lelkünk semmitől sem, Hisz Krisztus lelke önt erőt belé. S bár szivünk vérzik, rája most még súlyos, Leverő bánat és gond nehezül. De erős hittel küzdve, bízva, győzve, Megyünk előre rendületlenül."