Református főgimnázium, Debrecen, 1928

42 és a Szózat eléneklése mellett, az önképzőkör beszédekkel és szavalatokkal áldozott a nemzeti vértanúk emlékének. 3. A reformáció emlékünnepe október 31-én a Nagytemplom­ban istentisztelettel, ahonnan a gályarabok emlékoszlopához vonult az ifjúság és azt az ott tartott ünnepély keretében meg­koszorúzta. 4. Az önképzőkör irodalmi ünnepélye december 8-án a torna­teremben. Dr. Zsigmond Ferenc felügyelőtanár bevezető elő­adása után előadták Jókai Mór : „Bolondok grófja" c. vígjáté­kát az ének és zenekar közreműködésével, oly nagy siker mellett, hogy közkívánatra meg kellett ismételni. Az erkölcsi sikeren kívül anyagilag is jól jövedelmezett (192 P 08 f.) az ünnepély az önképzőkör és a zenekar javára. 5. Hazafias örömünnepély március 15-én a tornateremben, melyet szintén az önképzőkör rendezett az ének- és zenekar közreműködésével. 6. Évzáró hangverseny május 4-én a kollégium dísztermében, rendezte a zenekar az énekkar közreműködésével. Ali pontból álló tartalmas műsor előadása a szép számmal összegyűlt közön­ség előtt nagy tetszést aratott. A hangverseny-tisztajövedelem a zenekar számára fúvóhangszerek beszerzésére 51 P volt. 7. A VIII. osztály búcsúünnepélye május 8-án az intézet udvarán. Az osztály az egész tanárkar és az ifjúság jelenlétében megható módon vett búcsút az iskolától. A Himnusz eléneklése után Rábold Gábor mondott búcsúbeszédet osztálytársai nevé­ben, melyre az igazgató válaszolt s további képzésre, erkölcsi jellemre, vallásos és hazafias érzésre és tettekre buzdította a távozó fiatalságot. Majd Tóth Kálmán VII. o. tanuló az ifjúság nevében lelkes szavakkal vett búcsút a távozó társaktól. Végre az iskola zászlója alatt három régi diákruhába öltözött tanuló vezetésével a „Ballag már a vén diák" megható dallamai mellett vonult át az osztály az öreg kollégiumba. 8. Az Ifjúsági Gyülekezet és Arany János Önképzőkör záró­ünnepélye május 12-én. Az Ifj. Gyülekezet az oratóriumban a koll. tanárok, ifjúság és érdeklődő közönség jelenlétében dél­előtt, az Önképzőkör pedig szép számú közönség részvételével délután tartotta meg a tornateremben záróünnepélyét, melyen a pályművek díjait is kiosztotta. 9. A Baltazár-amerikai alapítvány emlékünnepe május 24-én az oratóriumban, amikor S. Szabó József gimn. igazgató tartotta az ünnepi beszédet. (L. az Értesítő elején.) 10. A cserkészcsapat fogadalomtételi ünnepélye május 25-én az intézet udvarán. Szép, derült időben folyt le 172. sz. „Erő" cserkészcsapatunknak ez a rendkívül sikerült ünnepélye, ame­lyen nagyszámú közönség vett részt és a műsor egyes számait tanítóképzőintézetünk „107. sz. Törekvés" cserkészcsapatának

Next

/
Thumbnails
Contents