Református főgimnázium, Debrecen, 1927

45 D) Az ifjúság munkája. a) Ifjúsági egyesöletek. 1. Arany János ifjúsági Önképzőkör. Felügyelő tanára: Debreczeni Ferenc. Megalakult 1927 szeptember 26-án tartott alakuló gyűlésén a következő tisztikarral: elnök : Buchwald Béla VIII., titkár : v. Nyitray Károly VIII. o., főjegyző : Szűcs János VIII., alelnök : Paragh László VII., aljegyző : Molnár Elemér VII. o., pénztárnok : Kondor Imre VII. o. tanulók. A kör rendes tagjainak száma : <S8, a rendkívülieké 18, összesen tehát 106. A kör tartott egy alakuló és egy záró közgyűlést, továbbá 16 rendes heti ülést és 6 választmányi ülést. A heti üléseken elhangzott 25 szavalat (ebből kitüntettek 8-at, meg­dicsértek 13-at, elfogadtak 4-et). Beérkezett 11 vers (emlék­könyvbe írtak hármat, megdicsértek hatot, elfogadtak egyet, elvetettek egyet). Tartatott nyolc felolvasás, illetve értekezés (ebből egyet emlékkönyvbe-írásra, hatot dicséretre ítélt a kör, egy felett pedig napirendre tért). Tizenkét zeneszám (köztük öt zenekari szám). Ezekből a kör kitüntetett ötöt, megdicsért hatot, elfogadott egyet. Volt egy énekszám is, melyet a kör kitüntetett. Az írásba foglalt bírálatok közül emlékkönyvbe írtak négyet, megdicsértek tizenegyet, elfogadtak kettőt. Ösz­szesen volt tehát tizenhét. Szavaló- és zeneversenyei>\ A június hó 6-án megtartott szavalóversenyen elsők lettek egyenlő díjazással: Buchwald Béla és Puskás Árpád VIII. o. tanulók. Második lett Parragh László VII. o. t. Á vígszavalatban első lett : Buchwald Béla VIII. o. t., második Molnár Elemér VII. o. t. A szavalóversennyel egyidőben lebonyolított zeneverseny eredményeképpen első lett úgy zongorából, mint hegedűből Péczelv László VIII. o. t.., hegedűből második Tóth Ervin VII. o. t. Pályázatok : Az önképzőkör ezévi pályázatai a következő eredménnyel zárultak : Szabadtárgyú magyar leíró verssel első lett : Buchwald Béla VIII. o. t., második Sándor Gyula VIII. o. t. Eredeti novellájával első lett Paragh László VII. o. t., második Sándor Gyula VIII. o. t. Latin pályamunkájával első dijat nvert Hegyi Zoltán VIII. o. t. Görög dolgozatával első helyre jutott Tárczy Miklós VIII. o. t., második lett Seri András VII. o. t. Német műfordításban első lett Sándor Gyula VIII. o. t., második Buchwald Béla VIII. o. t. Vegytani pályamunkák közül elsődíjat nyert Hegyi Zoltán VIII. o. t. dolgozata.

Next

/
Thumbnails
Contents