Református főgimnázium, Debrecen, 1926
r I. Megnyitó beszéd dr. Szeremley Béla, dr. Szabó Márton és dr. Bessenyei Lajos tanárok 25 éves jubileumi ünnepélyén 1926. évi okt. hó 16-án. Főtiszteletü és Méltóságos-Püspök úr ! Mélyen tisztelt Közönség ! Nemes tanuló ifjúság ! Első szavam a hálás köszönet, amiért iskolánk ünnepélyén ily szép számmal megjelenni s annak díszét és jelentőségét emelni kegyeskedett az iskolai és polgári elöljáróság, a nagyérdemű közönség és a testvérintézetek tanársága. Amilyen elismerés és megtiszteltetés ez az ünnepeltekre nézve, éppen olyan kitüntető figyelem iskolánk, ennek munkásai és kifejtett működésűk iránt. Mai ünneplésünk első renden és általában azt a buzgó és lelkiismeretes tanító munkát illeti, amely több százados intézetünk ősi szellemében és megszentelt hagyományaitól vezettetve, református egyházunknak, a magyar hazának és kultúrának megbecsülhetetlen szolgálatokat tesz, azután közelebbről szól annak a kiemelkedő értéknek és érdemnek, mely gimnáziumunk három tanárának személyében áll előttünk, akiknek egyénisége és munkássága felett, egy negyedszázad határkövénél, lehetetlen hétköznapi érzésekkel, észrevétlenül elsuhannunk. Az a pálya, mely a hagyományos quem Dii odere közmondás szerint tövisek közt vezet, világi előnyöket nem nyújt, az anyagiakban pedig szükségre van kárhoztatva. Pauper Aristoteles cogitur ire pedes. A szegény tudós-tanító gyalog járni kényszerül. Terhének nyugodt hordozását és a nevelő-tanítás nehéz szolgálatát elviselhetővé teszi számára, sőt még széppé is tudja varázsolni pályáját a keblébe oltott isteni tűz, a híven végzett munka tudata, főként az a legnagyobb és legszentebb cél az emberi életben, melyért munkálkodni, gyermekből embert nevelni, ő van elhivatva. De kétségkívül buzdítólag és fölemelőleg hat reá, ha munkássága-