Református főgimnázium, Debrecen, 1924
41 tekintettel a növendékeknek intézetünkbe való, rendkívüli arányokat öltött özönlésére. A két első osztályba sem tudjuk elhelyezni az ide tóduló tanulókat, sőt ezenkívül, a jelek szerint, még több osztályból leszünk kénytelenek úgy a törvényes létszám, mint a hely hiánya miatt visszautasítani a felvételre jelentkezőket. Növelik a beíratás körüli, elháríthatatlan nehézséget azok a szerencsétlen tanulók, magyar véreink, akiket a román kormány minden kulturát és "humanitást lábbal tapodó eljá ása kerget a hazai iskolákba. Ezek Debrecent érik legelői s ide tódulnak nagy számban. A fizetendő iskolai díjak a következők : Évi tandíj prot. tanulóknak 400,000 K, másvallásúaknak kétszerese. A mellékdíjak összege, melyet minden tanuló kedvezmény nélkül, tartozik fizetni 250,000 K egy évre. A tandíj félévenként előre, a mellékdijak nagyobb része is szintén félévenként előre fizetendő. Internátusi évi díjat, kedvezmény szerint, fizet a bentlakásra felvett tanulók 10%-a évi 850,000 K-t, 45%-a 255,000 koronát, 22 1/ 2%-a 136,000 K-t és 22 1/ 2%-SL 34,000 K-t félévi előleges részletekben. A tápintézeti díj I. fokozata évi 424,000 korona, II. fokozata 1.360,000 K. IÍI. fokozata 2.552,000 K. IV. fokozata 3.740,000 K. Ezek negyedévi részletekben fizetendők és pedig szeptember elején, november 15, január 31. és április 15-én. Magántanulók díjai : tandíj : prot. vallásúaknak 600,000 korona, másvallásúaknak kétszerese. Mellékdíjak, mint a rendes tanulóké. Vizsgálati díjak : református vallásúaknak 40, másvallásúaknak 80 aranykorona. Különbözeti, kiegészítő, felvételi stb. vizsgálat díja tárgyanként és osztályonként református vallásúaknak 2, másvallásúaknak 4 ; javító vizsgálat díja tárgyanként 2 aranykorona. Az aranykoronának .papirkoronára való átszámításánál a tisztviselői fizetésekre megállapított szorzószám veendő alapul. A tankönyvek jegyzéke ki van függesztve az iskolai hirdető-táblán és megtudható minden debreceni könyvkereskedésben. Az iskolai jótéteményekért (tandíj-, tápintézeti díjkedvezmény," internátusba felvétel) a kérvényeket augusztus hó l-ig kell beaclni. Az eredményről a kérvényezők legkésőbb augusztus 20-ig értesíttetnek.