Református főgimnázium, Debrecen, 1918-20

IV. Ifjúsági egyesületek. 1. Önképzőkör. Megalakult 53 rendes és 95 rendkívüli tag­gal dr. Bessenyei Lajos felügyelő tanár vezetése alatt. Meg­választott tisztviselői közül elnök volt Szilágyi Imre, titkár Péczely Sándor, főjegyző Oláh Géza VIII. o. tanulók. A kör, amennyire a rendkívüli viszonyok, kényszerű iskolai szünetek megengedték, tartott hetenként egy-egy alkalommal üléseket, amelyeken szavalatok, zene- és énekszámok, felolvasások, szabadelőadások, valamint ezek bírálatai voltak a műsorszámok. Ez évben a VI. o. tanulók jobban be akarván folyni az Ön­képzőkör munkájába, szavazati jogot kértek a tanári kartól, valamint a kör keretében külön Természettudományi Szak­osztály létesítésére is engedélyt kértek. A kérést a tanári kar teljesítette is, s ennek értelmében a kör alapszabályait módo­sították még ez évben. 2. Ifjúsági gyülekezet. Megalakult január 12-én 153 tag­gal. A gyülekezet, amikor csak lehetett, főként vasárnapon­ként, összejött az intézet énektermében, hogy tagjaiban növelje és erősítse a hitet, erkölcsi érzést és református egyházunkhoz való törhetetlen ragaszkodást. Felügyelő tanára S. Szabó József volt. 3. Tornakör. Megalakult 135 taggal. A szakosztály heten­ként egyszer tartott összejöveteleket, ahol kisebb csoportok­ban, előtornászok felügyelete és irányítása mellett gyakorolták magukat a tanulók a sport különböző ágaiban. Felügyelő tanára Kovács Lajos h. tanár volt. 4. Vegyeskar. Megalakult 87 taggal az I—VIII. o. növen­dékeiből. A vegyeskar szerepelt az iskola ünnepélyein vallá­sos, hazafias és népdalokkal. Vezetője Mácsai Sándor volt. 5. Zenekar. Megalakult 12 taggal. Szerepelt az iskolai ünnepélyeken különböző zeneszámokkal. Vezetője Mácsai Sán­dor volt.

Next

/
Thumbnails
Contents