Református főgimnázium, Debrecen, 1917

32 működésével a főgimnázium tornacsarnokában rendezte az Ifjúsági Gyülekezet a következő műsorral : 1. Históriás ének Dévai Mátyásról. Dallama a XVI. század­ból. Vegyes karra átírta Kapi Gyula. Előadta a református főgimnázium vegyes kara Mácsai Sándor énektanár vezetésével. 2. Bevezető beszéd. Mondta S. Szabó József, az Ifjúsági Gyülekezet felügyelő tanára. 3. Jövel Szentlélek Isten ! Szegedi Kis István reformátor éneke. Vegyes karra átírta id. Szotycri Nagy Károly. Előadta a református főgimnázium vegyes kara Mácsai Sándor ének­tanár vezetésével. 4. A garabonciás diák. Korkép 3 szinben, a reformáció kezdő idejéből. Irta Baksay Sándor. Előadták : Agárdy László, Békés István, Csák Zoltán, Félegyházy Sándor, Gulyás Margit, Gulyás Pál, Király Dezső, Kondor István, Kozma Pál, Koszorús Gábor, Líszló Lajos, Liszkay Károly, Nagy Béla, Nagy Mihály, Oláh Géza, Piróth Endre, Petyke Endre, Pokoly Pál, Raics Jenő, Szabó Mihály, Szalay György, Tömöry József, Törő Imre, Zili Jenő. Az ünnepély egy 400-ados reformációi emlékalapítvány céljára 950 korona bevétel mellett 510 korona tisztajövedelmet eredményezett. Ebből a nevezett célra hadi kölcsönkötvényben 500 koronát helyezett el a Gyülekezet, melyhez hozzácsatolta az általa gyűjtött 500 korona hadikölcsönt s így összesen 1000 korona alapítványt telt a 400-ados reformáció emlékére. Ez alapít­vány kamatai a jövő 1918—19. iskolai évtől kezdve az Ifjúsági Gyülekezet legbuzgóbb és legkiválóbb tagjainak jutalmazására fordíttatnak. A Gyülekezet Persely-alapjára takarékpénztári betétben maradt még 56 korona 81 fillér, amely a kamattal és a diakó­nusok gyűjtéséből felmaradt összeggel az iskolai év végére 100 korona 90 fillérre növekedett. Ez alapot ezentúl is évről­évre gyarapítja a gyülekezet, hogy belőle valamikor ismét újabb alapítványt tegyen. A diakonusok közül az idén Bernáth Kálmán, Szépe Lajos, Cseresznyés László, Kovács Károly, Raics Jenő buz­gólkodtak, akik a gyülekezet céljaira 43 koronát gyűjtöttek össze. Lapokra kiadott a gyülekezet 17 kcrona 50 fillért, a Persely-alap gyarapítására maradt 26 korona 50 fillér. A Persely-

Next

/
Thumbnails
Contents