Református főgimnázium, Debrecen, 1916
147 hogy az a szegénysorsú szülő, aki reményre jogosító gyermekét az iskola támogatásával itt akarja neveltetni, jó előre gondoskodjék arról, hogy a gyermeke tanítási és ellátási költségeit legalább az első évben fedezni tudja. Azon tanulók, akár régi, akár új növendékek, kik a debreceni egyház kezelése alatt levő ösztöndíjakért, ú. m. : Gőnyei — Dusóczky-, Kálmánczhey-, Klobusitczky— Pallay-, Pallay-, Szegedi-, Szoboszlay—Papp-, Szondy—Kenessey-, Várady— Aszalay-alapítványért akarnak folyamodni, kérvényüket szeptember 10-éig adják be az igazgatósághoz. A Szondy -Kenesseyalapítványra vonatkozólag, mivel a felveendő ösztöndíjasok közül tízen tápintézeti jótétemény alakjában, öten pedig pénzben kapják az ösztöndíjat, a folyamodónak meg kell jelölni kérvényében, hogy milyen alakban kéri az ösztöndíj adományozását. A zenedei alapítványokra való felvétel tárgyában szeptember 8-ig kell beadni a kérvényeket az igazgatósághoz. Mindezen alapítványokra, valamint a többi ösztöndíjalapítványokra vonatkozó kérvények is az intézetbe már beírt tanulóktól fogadtatnak el az esetről-esetre kitűzött időben. 6. Vizsgálatok az 1917—18. tanév elején; a) a javító- és pótlóvizsgálat : a VIII. osztályban szeptember 1-én, az I—IV. osztályban szeptember 3-án és az V—VII. osztályban szeptember 4-én d. e. 8 órakor az illető osztálytermekben. b) A különbözeti vizsgálatok: szeptember 1. napján délelőtt 8 órakor. c) Magánvizsgálatok : a VIII. osztályban szeptember 1-én, az I—III. osztályban szeptember 5-én, a IV—VII. osztályban szeptember 6-án, délelőtt írásbeli, délután szóbeli vizsgálat. Az I—IV. oszt. magántanuló legalább 6 lap mértani rajzot hozzon a vizsgálatra. Az V—VIII. osztálybeli görögpótlós magántanuló pedig 6 darab rajzzal, félíves rajztáblával, rajzlappal és rajzszerekkel jelenjék meg a vizsgálatra. d) Az érettségi pótló- és javítóvizsgálat az egyházkerületi közgyűlés 1903. évi 68. sz. határozata szerint az egyházkerület főgimnáziumaiban felváltva tartatik. 1916 szeptember havában azonban a pótló- és javító érettségi vizsgálat a máramarosszigeti református főgimnázium helyett a hadi állapotra való tekintettel főgimnáziumunkban lesz és pedig szeptember 6., 7. és 01*