Református főgimnázium, Debrecen, 1913
12 szerzése volt. A tanári-kar két telket, a gazdasági tanács pedig ezzel együtt hat telekcsoportot jelölt meg, mint az építésre alkalmasnak látszó területet. Pecz Samu mindegyiket megtekintette és mindegyikre vázlatos tervet készített abból a szempontból, hogy miképen lenne elhelyezhető rajta az épület. Az építő-bizottság 1905. évi július hó 3-iki ülésében azt a négy Péterfia-utcai telket (1., 3., 5., 7. szám) választotta, amelyen a főgimnázium csakugyan fel is épült. A két középső telek az iskolához kötött alapítványoké, a két szélső pedig magántulajdon volt. Mivel a kollégiumnak az építkezésre fedezete egyáltalában nem volt, az egyházkerületi közgyűlés felhatalmazta a főgondnok urat, hogy az Alföldi Takarékpénztárnál az építkezés céljaira 300,000 koronáig folyószámlahitelt nyisson és őt bízta meg a folyószámla kezelésével is (1905. évi 308. D. sz. egyházker. végzés). A két magántulajdonban levő telket ezúton vettük meg 1905-ben. Pecz Samunak a vázlatos terv alapján tett hozzávető számítása szerint az építkezés költsége 1.000,000 koronára rúgott, amiben a telek értéke 232,000 koronával szerepelt. Maga az egyházkerületi közgyűlés a saját pénztárából egyelőre évi 16,000 koronát szavazván meg az 1906. évtől kezdve az építkezés céljaira, az építtető bizottság 400,000 kor. építési segélyért Debrecen sz. kir. város törvényhatósági bizottságához fordult (1905. XII., 16.), újabb 300,000 korona segélyt pedig az államkormánytól kért. Az erre vonatkozó kérvényt a főgondnok úr 1906 június 19-én személyesen nyújtotta át gróf Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszternek. A város törvényhatósági bizottsága 1906. évi július hó 3-án tartott gyűlésében Weszprémy Zoltán főispán elnöklete alatt elvileg megszavazta a 400,000 korona hozzájárulást, de kikötötte, hogy a város, a helybeli református egyház és a kollégium közt eddig fennállott jogviszony továbbra is biztosíttassék ; hogy a városnak a kollégium ügyeibe befolyás engedtessék, végül, hogy az épület elhelyezésének kérdésébe, általában az építkezés ügyének intézésébe a városnak beleszólása legyen. Ezen általánosságban kikötött feltételeket a város és az egyházkerület képviselőiből alakított vegyes küldöttség 1906. évi szeptember hó 22-én konkrét alakban formulázta. Az egyez-