Református főgimnázium, Debrecen, 1913

8 egyházunknak is erősségei, míg bennük a református szellem uralkodó marad. E tekintetben a főgimnázium tanári karára nagy örökség, de nagy felelősség is szállott, mert a múlt sokra kötelez. Nagy­nevű elődei, e kollégium hajdani tanárai : az iskolaszervező Mártonfalvi és Maróthi, a szinte mythikus alakká vált Hatvani, a törhetetlen jellemű Sinai, a tudós Buday, Péczely, Kerekes, Lugossy és a többiek ragyogó betűkkel írták be nevöket a magyar művelődés történetébe s e kollégium egykori fényét és dicső­ségét hagyták örökségül utódaikra ; e szent örökséget megtar­tani és a jövőnek biztosítani, hogy ez iskola jövője méltó legyen nagy múltjához : az a tanári kar feladata. Azok a patriculák, melyek egykor Máramarostól Baranyáig e kollégium szellemi hatása alatt állottak, — legalább amelyek a századok pusztító viharából megmaradtak, — ma már mind erőteljes önálló inté­zetekké lettek s a nemzeti kultura szolgálatában versenyre kelnek az anyaiskolával. íme egyházkerületünk mindent meg­tett, hogy e nemes versenyben a debreceni főgimnázium tovább is mintegy archigimnázium állhasson meg. E reménység bevál­tása a tanárokra vár. Emeljék a nevelés és tanítás ügyét benne olyan színvonalra, hogy ez intézet ősi református szellemében, százados hagyományaiban anyaszentegyházunk dicsőségére és nemzeti kulturánk előbbvitelére az idők végéig virágozzék. Gr. Degenfeld József főgondnok beszéde. A tiszántúli református egyházkerületnek mindenkor egyik legelső rendű gondja volt debreceni főiskolája, igyekezete min­denkor odairányúlt, hogy ezen főiskola, annak minden része, minden egyes tanszaka, sokszor a legnagyobb anyagi áldozatok árán is, a fejlődő kor színvonalán tartassék fent. Idők múltával az igények, különösen főgimnáziumunkat illetőleg nagy mértékben fokozódtak. Egyházkerületi és fő­iskolai pénztárunk a legnagyobb erőfeszítés mellett segítség nélkül gondoskodott ugyan a központi főgimnáziumnak meg­felelő fenntartásáról, anyagi ereje azonban meg nem engedte, hogy azt a fokozott igényeknek megfelelő helyiségbe költöz­tesse. Az egyházkerület többi főgimnáziumai lassanként mind palotaszerű épületekbe vonultak be, csak debreceni főgimná-

Next

/
Thumbnails
Contents