Református főgimnázium, Debrecen, 1912

26 a hatalmaskodókkal szemben tanúsított bánásmódja, igazságos kormányzata által annyira meghódítja a legtávolabb eső rétegek szívét, hogy nincs még egy királyunk, kinek nevét úgy emléke­zetébe véste volna, mint az övét. Mátyás erős kormányát megelégelték az oligarchák, s hogy hatalmukat biztosítsák és megtarthassák, halála után olyan királyt óhajtottak, kinek üstökét kezökben tarthassák. Ezért a Jagelló családhoz fordultak s választásukat az ország is elfogadta, remélve, hogy birodalmukból a törökök elleni küzdelemben se.gítséget hoznak. De e reményükben nemsokára keservesen csalódtak, mert az önző oligarchák eddig soha nem tapasztalt összetartást tanú­sítottak a királyi jogkör korlátozásában s a legnagyobb közjogi hatalomnak a maguk részére való biztosításában. Ulászló kor­mánya nem tudott velük megbirkózni s a közügyek napról­napra rosszabb állapotba jutottak. Az urak dölyfe és hatal­maskodása határtalan. Újlaki Lőrinc, a pártos főúr, emberei előtt nem egyszer ökörnek nevezte a koronás királyt, Szapolyay István nádor pedig azt terjeszti róla, hogy Budán henyélve, meg­gyalázza a magyar vitézséget. 1 Felbomlott a rend, a törvénynek nem volt ereje ; viszályok s az egymás elleni harcok egyre szaporodtak, mintha a nemzeti haladás legfontosabb eszközeit ebben látták volna s nem az ország belső megerősödésében és a produktív munkában. A köznemesség minden fáradozásai dacára, az oligarchia fékez­hetetlen. A Mátyás alatt elfojtott főúri gőg és büszkeség most a törvény korlátait széttöri s lelkiismeretet félretéve, teljes erő­vel igyekszik új erőre kapni. A jogtisztelet megrendült. A nemzet egyes tagjai a király rendeleteit s az országgyűlés határozatait nem tartják magukra nézve kötelezőnek s ennek következtében az állami életben beállott zűrzavart igen sokan a békés munkás­ság sanyargatására és kizsákmányolására, saját hasznuk keresé­sére és biztosítására használták fel. A nagyok bitorlásaikkal, rakoncátlankodásaikkal, s a köznépre gyakorolt nyomásukkal az országot a legnagyobb gazdasági nyomorba juttatták s a rendek küzdelme pedig csak gyorsította a lejtőn lefelé zuhanó ország esését. 1 Andrássy : i. m. 366—7. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents