Református főgimnázium, Debrecen, 1911

139 ban engedélyezte. A kölcsön névértéke oly összegről szólhat, hogy a 300,000 koronát effektíve megkaphassuk. A törlesztéses kölcsön annuitásait azonban 1912. évi november 1. előtt nem engedélyezi a miniszter és ezért a pénzintézetekkel való tárgyalás csak október hó folyamán kezdhető meg. Az épitési segély vég­leges engedélyezése esetén az egyházkerület köteles lesz az 1894. évi XXVII. t.-c. értelmében a 300,000 korona után 15 éven át évi 3%-ot az országos tanári nyugdíjintézetbe befizetni. A város törvényhatósági bizottsága 1912. évi január hó 31-én és február hó 1-én tartolt közgyűlésében 47—20,516—1912. bkgy. szám alatt határozatilag kimondta, hogy ,,a tiszántúli református egyházkerület által főgimnáziuma mellett állítandó fiúinternátus céljára a Bethlen-utcai 39. számú városi telket, illetve annak a szabályozás folytán megmaradó részét azzal a kikötéssel, hogy ha az internátus fenntartásáról a kerület bár­mikor lemondana, vagy ott tovább az intézmény fent nem állana, úgy a telek, mint a rajta levő összes építmény a város tulajdonába száll vissza, a tiszántúli református egyházkerület­nek átengedi, az építési költségekhez pedig 50,000 koronával hozzájárul, mely összeg a nagy kölcsönből lesz fedezendő''.. . ­E határozat jóváhagyás végett a belügyminiszterhez fel­terjesztetett, a jóváhagyás azonban tudtunkkal eddig nem tör­tént meg. Valószínűleg ez az oka, hogy a törvényhatósági bi­zottság határozatáról hivatalosan nem kaptunk értesítést. Közben az egyházkerületi elnökség dr. Csűrös Ferenc fő­gimnáziumi tanárt kiküldötte a hazai jobb internátusok tanul­mányozására. Dr. Csűrös Ferenc 1911 október 4—10. meg­tekintette a szatmári, budapesti, pozsonyi és szegedi középiskolai internátusokat s tapasztalatai felhasználásával elkészítette az internátus építési programmját, amelyet tanári-karunk tár­gyalás alá vett és általában elfogadott. E programm alapján Nagy Károly építész, műegyetemi adjunktus, aki az új főgimnáziumunk építését vezeti, s akinek az internátus építésében is jó neve van, szívességből elkészítette a 140 tanulóra tervezett internátus épületének tervét és hozzá­vető költségvetését. E szerint mintegy 600,000 koronába ke­rülne az épület, felszereléssel együtt. Ez az összeg 100,000 koro­nával felülmúlja a mi eredeti hozzávető számításunkat. Más­felől pedig a debreceni egyetem kérdésének eldőltével előtérbe

Next

/
Thumbnails
Contents