Református főgimnázium, Debrecen, 1911
137 mólunk be, itt csak jelezzük, hogy intézetünk a versenyben 28 versenyző intézet közölt a második helyre jutott és így tornatanításunk régi jó hírnevéről ez alkalommal is bizonyságot tett. A tanuló ifjúságnak a puskakezelésben és a céllövésben való oktatása a honvédelmi miniszter úr támogatásával ez évben is folyt főgimnáziumunkban. Az oktatásban a VII. és a VIII. osztály növendékei ez évben már elkülönítve részesültek, kikre nézve ez oktatás a kötelező játékdélutánt helyettesítette. Az oktatásra önként, Szabó József m. kir. 3. honvéd gyalog ezredbeli hadnagy jelentkezett, ki mellé segédoktatóul a 3. honvédgyalogezred parancsnoksága által 2 altiszt osztatott be. Az utasítás értelmében az iskolai fegyelmet az oktatás és gyakorlatok alatt a VII. osztályban Szeremley Béla tanár, a VIII. osztályban pedig Tóth Mihály tornatanár tartotta fenn. A kioktatás és gyutacslövés a tornateremben és az udvaron tartatott meg, az élestölténnyel való lövés pedig a honvéd elemi lövőtéren gy akoroltatott. A honvédelmi miniszter úr folyó iskolai évben a kiképzés céljaira minden növendék után 30 darab éles és 100 darab gyutacstöltényt, továbbá a legjobb eredményt elért növendékek szorgalmának és tudásának jutalmazására és elismerésére 2 (kettő) darab ezüst és 10 (tiz) darab bronzérmet adott. A végzett tananyag kimutatását V. fejezet B) Rendkívüli tantárgyak címe alatt, az elért eredményt X. fejezet C) alatt alcím alatt közöljük. Az oktatás október hó 25-én kezdődött és a VII. osztályban május 25 ig, a VIII. osztalyban pedig április hó 27 ig tartott. 11. Eyészséjji állapot. Az ifjúság egészségi állapota, habár kevesebb megbetegedés volt, mint a múlt tanévben, nem mondható kedvezőnek. Az iskolai év folyamán 3 tanuló halt meg, ú. m. Kiss János I. A) osztálybeli jún. 1-én (tuberkulózis), Bódogh János VII. osztálybeli ápr 14-én (hasihagymás), Kiss József VII. osztálybeli október 11-én (testi megerőltetés okozta tüdővérzés). Az évzáró vizsgálat után halt meg Pásztor József VII. o. június 19-én és Szűcs Béla VIII. o. július 1-én, mind a kettő tuberkulózisban. Az elhunytak mindnyájan kiváló tanulók voltak, haláluk •egyaránt súlyos vesztesége a szülei háznak és az iskolának.