Református főgimnázium, Debrecen, 1911

XII. Adatok az intézet 1911—12. évi történetéhez. 1. Az iskolai év kezdete, felvétel. A tanári-kar alakuló gyű­lését augusztus hó 31-én tartotta. A szeptember 1—6. napján megtartott javító, pótló és magánvizsgálatok, mellett az újonnan jelentkező növendékek felvétele a július havában való elő­jegyzés alapján szeptember 1 —8. napján történt, miután az intézet régibb növendékei már június havában, az osztály­vizsgálatok után beírattak. Felvétetett 660 nyilvános és 29 (20 fiú és 9 leány) magántanuló, kik közül vizsgálatot tett 634 nyilvános és 29 magántanuló, összesen 663, 22-vel több, mint a múlt iskolai évben. A vizsgálatot tett tanulók 91-55%-a református vallású. 2. Az iskolai év megnyitása és a tanítás menete. Az iskolai évet szeptember hó 9. napján a nagytemplomban tartotL isteni­tisztelettel nyitottuk meg. Istentisztelet után az iskolai tör­vények az ifjúság előtt az oratóriumban felolvastattak, s az igazgató az ifjúsághoz intő és buzdító beszédet intézett. A ta­nítást szeptember 11-én, hétfőn kezdtük meg. A tanítás mene­tére ez évben különösebben két körülmény halott zavarólag. Az egyik az, hogy Herpay Gábor segédtanár Debrecen város levéltárosának kineveztetvén, állásáról az első félév végével le­mondott. Helyébe a tanári-kar javaslata alapján főtiszteletű püspök úr Gulyás Kiss Gyula IV. éves theologust nevezte ki, aki Herpay Gábor tantárgyainak tanítását a második félév kezdetével azonnal átvette, úgy, hogy az illető tantárgyak taní­tásában időbeli megszakítás nem állott elő. A másik dr. Szeremley Béla kartárs huzamosabb ideig tartó betegsége, akit orvosi ta­nácsra egész március havára szabadságolni kellett. Helyettesí­é séről az igazgatótanács elnökségének engedélyével úgy gondos-

Next

/
Thumbnails
Contents