Református főgimnázium, Debrecen, 1909

30 Hogy a sort az általánosabbakon kezdjük, Jókai megtanít az erény, a nagyság, a jóság, a nemesség bámulatára, őszinte tiszteletére, nyilvánuljon az akár oly előkelő főúrban, mint Szentirmay Rudolf, akár egyszerű polgáremberben, mint a Jenőy K. csizmadia mestere, akár a föld legegyszerűbb fiában, mint a Sárga rózsa pásztoremberei. Hol tiszteletünket, hol részvétünket ébreszti föl nőalakjaival, kiknek soraiban nem egyszer látjuk : mint teszi a szeretet a természettől gyöngéd, sőt gyöngelelkű nőt erősakaratú, férfias elszántságú amazonná. De Jókai a nagyság, a jóság iránti hódolatát nemcsak ezekben az ideális jellemekben juttatja kifejezésre, hanem negatíve is, de nem kevésbbé szembetűnően az aljasság, a gonoszság képviselőiben, kik testökben-lelkökben épp oly tökéletes ördögök, mint amily angyalok amazok. De az angyali és ördögi lények harcában mindig az igazság, — jobban mondva — az erény győzedelmeskedik és ezért gyakran természetfölötti erőknek — mondhatnók amolyan csodás elemeknek — kell résztvenniök a harcban. Jókai t. i. annyira együtt érez a jókkal, hogy — csakhogy az övék legyen a diadal — a kivételes tehetségek egész özönét árasztja reájok. Tanulhatunk tőle hazaszeretet is, a szó legnemesebb értelmében, ragaszkodást mindenhez, ami magyar: a magyar földhöz, a magyar nyelvhez, a magyar néphez ; megtanulhatjuk tisztelni a nagy múlt emlékeit és becsülni kivált saját magunkat: az ifjúságot. Nincsen regényírónk, ki megközelítené Jókait az egész magyar élet szeretettel teljes rajzában ; egy páratlan, hasonlíthatatlan képtárat adott ő nekünk, melynek minden egyes festménye az utolsó vonásig magyar, legigazabban magyar. Es ez az mindenekelőtt, amivel a magyar nemzetet örökké hálára kötelezte, sőt amit a magyar nemzet soha eléggé meg nem hálálhat neki. Talán ezt jelölhetjük meg főokául annak, hogy az ifjúság az, mely legjobban bálványozza. De illő is, hogy az ifjúság forgolódjék legtöbbet ebben a mi legdicsőségesebb képtárunkban, mert hiszen ki találhat oly sok kedves ismerősre ott, mint a magyar ifjúság, elsősorban a magyar diákság. Nem nagyjainkat értem most vagy szülőföldünk szép tájait a kedves ismerősök alatt, hanem a magyar fiatalságot magát. Jókai szívének legmelegebb szeretetével rajzolta meg e képeket, melyeket annyi nagy regényében csodálhatunk. A magyar diákságot és életének minden mozzanatát senki szebben nem írta meg, mint ő az Eppur si muove. A debreceni lunatikus stb. könyveiben. A magyar ifjúság-