Református főgimnázium, Debrecen, 1907

14 Sinay mindenekelőtt kiadta a Sylloge Actorum c. említett munkáját, melyben a bécsi béke aktáit bocsátotta közre. Ezzel azonban nem elégedett meg. Mikor megtudta, hogy a prot. vallás­ügyet gyökereiben érintő törvénytervezetet nagy részében maga Domokos Lajos fogalmazta s hogy azt egy vegyes bizottság már el is fogadta s így a világiak jogait nagy mértékben kiterjesztő javaslatból mihamar törvény lesz, döntő lépésre szánta el magát. A szállongó hírek a papokra nézve nagyon sötétnek mutatták a dolgok állását. Élénken jellemzi az akkori papságellenes hangulatot Domokosnak egy szájról-szájra adott mondása, melyet egy Teleki Sámuel grófnál 1790 juniusában a diétával kapcsolatos értekezleten bocsátott világgá, mikor arról tanácskoztak, miként lehetne a ref. püspököket a katholikusokkal egyenlő tekintélyűvé lenni: „Már az mind bolondság, nem a mi papjainkat kell felemelni, hanem a pápista clérust kell lejebb nyomni s így lesz aequalitás". Sinay ily viszonyok között nem habozott sokáig. 1790 őszén felutazott Bécsbe s az ott időzött Keresztesivel együtt egy okt. 1-ről kelt előterjesztést adott be a kancelláriához a superintendens nevében, melyben a törvénytervezet módosítását és a papság eddigi jogainak mogvédelmezését kérte. Keresztesi saját szavai szerint: „meghatároztuk mi is magunkban, hogy a jövendőbeli praejudicium eltávoztatására reflexiókat írjunk és a superintendens nevében a kancelláriára beadjuk, hogy az ecclesiasticum régimén ne az urak akaralja, hanem kánonaink szerént legyenek és erősíttessenek meg". 1 Az előterjesztés Sinay fogalmazása volt, az most már két­ségtelen dolog. Az a kérdés azonban homályban van még ma is, vájjon Sinay teljesen a maga elhatározásából járt-e el, mint ahogy a később keletkezett perben szemére vetették, vagy pedig tényleg megbízást kapott a püspöktől a reflexiók beadására. Sinay azzal védekezett, hogy e reflexiókat még augusztus hónap folyamán együtt készítették egy superintendentiális gyűlésen, aminek azonban ellene mond Keresztesi előbb idézett följegyzése. Lehet, hogy volt egy ilyen gyűlés, melyben azonban legfölebb csak általánosságban adhat­tak utasítást Sinaynak. Az bizonyos, hogy a következő év január­jában, mikor Sinay a sup. gyűlésen az egyházmegyék elé terjesz­tette beadványának szövegét, az esperesek mind jóváhagyólag vették 1 Keresztesi naplója 327. 1. Az öt pontból álló reflexiók vezérgondola­tait is közli.

Next

/
Thumbnails
Contents