Református főgimnázium, Debrecen, 1906

27 A magyar nyelv mostoha sorsa bántja tehát hazaszerető lelkét, ezért sürgeti, hogy a természettudományok minél előbb a magyar nyelv köntösében jelenjenek meg irodalmunkban. A magyar nyelv ügye fekszik a lelkén, mikor a természet­rajzi műnyelv megalkotásában követett módszeréről ezeket mondja : „Az Állati, valamint a több természeti Országokbeli Nevekkel is, én azt tselekedtem, hogy minden kapható, régi, és ujjabb Magyar Könyvekből, azokat szinte 15 esztendőktől fogva szedegetem, a Köznép között is, hogy mit miképpen nevez, szüntelen értekeztem". Ezzel sem elégszik meg. A más vidékiekkel levél útján érint­kezik, hogy elnevezéseket kapjon. Ha így sem jut hozzá, az illető állat nevezetesebb tulajdonságai alapján maga készít új szót; csak utolsó esetben hagyja meg az idegen szót, azt is a magyaros kiej­téshez idomítva. A szavak megalkotásában nem jár el hebehurgyán, hanem csak „sok másokkal közlések s vetélkedések után" állapo­dik meg valamelyikben. így is, ha valaki jobb magyar elnevezést tud, kész a meglevőt azonnal „eltsapni". íme, az a módszer, mellyel Diószegiék is eljártak a Füvész­könyv készítésénél! Földi e munkája halála évében jelent meg. A második „tsomó" a növények országa lett volna, de erre már nem juttatott időt közbejött korai halála. Ám azért nem távozott el úgy, hogy a botanikában is hátra ne hagyta volna eredeti szellemének irányító ujjmutatását. Még 1793-ban megírta Rövid kritikáját a Fűvésztudományrói, 1 egy 59 lapos kis könyvet, melynek szüle keretében azonban lerakta a magyar fűvésztudomány alapelveit. Kifejtette benne gondolatait arról, minő ösvényen lehet eljutni e tudomány magyar nyelvű rendszerének megalkotásához. Ez a munka volt Diószegiék munkálkodásának iránytűje. Ezért részletesen kell megismerkednünk a benne kifejtett eszmékkel; bennök egyszersmind a Füvészkönyv megalkotásának alapelveit ismerjük meg. „A Növevényeknek (Földi ezt a szót tartja leghelyesebbnek a Vegetabile kifejezésre) Rendbeszedések és Elnevezések két funda­mentomi a Füvésztudománynak" — így kezdi művét. 1 Teljes címe: „Rövid Kritika és Rajzolat a Magyar Fűvésztudomány­rói. Irta Földi János, Orvos D. és a Ts. Ns. Hajdú Városok Kerületének rendes Orvosa. Bétsben. A Magyar Hírmondó íróinak költségével. 1793

Next

/
Thumbnails
Contents