Református főgimnázium, Debrecen, 1906

35 tágas Piacz adatik botanikus kertnek, azt idővel a Debretzeni nagy emberek Cenotaphiumaikkal lehet felékesíteni. Péld. ok. Csokonai­nak is ott állíttathatnék egy pompásabb alkotmány". Ugyanez év novemberében már azt írja Cserey Kazinczynak: „A Debreczeni Magistratus szép levelet írt nékem, melybe tudtomra adgya, hogy Botanicus kertnek 2091 • öl nagyságú helyet assig­náttak légyen". Sőt már össze is jegyezte mindazon növények­neveit, melyeket tavasszal Debrecenbe fog vitetni. A lajstromot megküldte Diószeginek. Ez a bizonyos „assignált hely" a mai Füvészkert helyén elte­rülő Paptava nevű mocsaras terület volt (azért volt alkalmas tóbeli plántáknak). A magistratus már javában töltette, sőt arra nézve is ígéretet tett, hogy a városon kívül fáskertet jelöl ki és üveg­házat állít. 1 Kazinczynak nem tetszett a hely, meg is írta Diószeginek, hogy miért. „Igen jó gondolat az, hogy a Paplava növényekkel ültettessék be: de én eleitől fogva azt óhajtottam, hogy ha Debrecennek botanicus kertje lesz, az a Nagy-Erdőben legyen. 2100 • ölnyi hely nem alkalmatos arra, hogy eggy olly oskolának, mint a Debreczeni, azon legyen a botanicus kertje. Hogy nőjjenek ott szabadon a szép Liriodendron s a fenyőknek s jegenyéknek sok szép nemei, mellyek szabad helyet, napfényt s levegőt kivan­nak?. . ," 2 A dolog tehát a legszebb úton volt a megvalósulás felé, de aztán, nem tudni mi okból, egyszerre félbeszakadt. 1810-ben keserű hangon írja Fazekas Csereynek: „ . . . már errül a tárgyrúl annyira el is feleitkeztem T. Diószegi Sógorommal eggyiitt, mint a gyermek koromba történt dolgokrul, feleitkezzen el kérem Ngod is a mi Botanicus kertünkről, és magának se kölcsé­get, se alkalmatlanságot miatta ne szerezzen, légyen elég ezen század elein az az áldozat, meljet mi a szép Tudomány kedviért Füvész könyvünk idétlen kiadásával tettünk". 3 Kinek a hibáján múlt a dolog, azt ma már nem lehet meg­mondani. Ennyi az, amit a Füvészkert megalkotásának első kísérletéről tudunk. Diószegi nem, de Fazekas még megérte azt az időt, mikor 1 Diószegi levele Kazinczyhoz. 1807. okt 15. 2 Kazinczy levele Diószeghyhez. 1807. okt. 21. 3 Idézve Csereynek Kazinczyüoz intézett levelében. 1810. jun. 16. 3*

Next

/
Thumbnails
Contents