Református főgimnázium, Debrecen, 1902

23 időben már olyan útazásokat is tesznek, amelyeknek nem volt gyarmatosító, kereskedelmi vagy más gyakorlati célja, hanem csupán az, hogy tudásvágyukat kielégítsék, tanulmányutakat tegyenek (Qstjipír,: Svsxsv). A hagyomány szerint Athén archona és törvényhozója, Solon a VI. században Kr. e. a maga jószántából Krétába megy a törvényeket tanulmányozni s nagy útakat tesz az akkor ismert világban. Egy századdal később, tudjuk, Herodotos történetíró mily nagy útat tesz, hogy szemével láthassa azokat a helyeket, amelyekről ír. Ily mozgalmas közlekedésben sok emberrel, várossal ismerkedtek meg és feltétlenül rászorultak a más vendégszeretetére. Képzeljük el valakinek a helyzetét idegen városban, teljesen ismerősök nélkül, amikor még nyilvános szállodáknak híre sem volt! Milyen feledhetetlen emlékében maradt az, ha valakire talált, aki házába fogadta, megvendégelte, sőt meg is ajándékozta, holott a többség még mindig ellenségnek nézte az idegent! Nem csoda, ha még fiainak is hálásan emlékezett róla. Mindenesetre hosszú időnek kellett abba beletelni, mig egyesek — talán saját keserves tapasztalataikon okulva, — tultették magukat a törvény ós szokás rideg előítéletén, amely az idegent ellenségnek tekinté s tőle minden jogot megtagadott, és míg barátságosan megnyitották házukat a jövevényeknek. Legtovább ellentállott e szokás terjedésének Spárta magának való s minden külföldi befolyástól idegenkedő politikája, amely nem hogy szívesen látta volna az idegent, hanem vagy egyáltalában kizárta vr

(x»«a) vagy legfelebb őrizet alatt tűrte meg egy kis időre. A gyakorlat aztán szokássá, majd törvénynyé szentesítette a vendéglátás kötelességét s kisebbnagyobb rangú emberek egyaránt vetekednek abban, hogy minél vendégszeretőbb hírbe jussanak. Tagadhatatlan, hogy jókora része volt a