Református főgimnázium, Debrecen, 1901

14 Dugonics ezt a töredéket vagy elnézte, vagy oly jelentéktelennek vélte, hogy megemlítésre méltónak sem tartotta, különben nem írta volna azt, hogy: „Gyöngyösi soha semmit se fordított, hanem az ő munkái mindnyájan eredeti munkák." (Elő intés. LXX1V. lap.J. Amib 1 egyszersmind azt is biztosra vehetjük, hogy az Ovidiusi fordítások soha sem kerültek Dugonics kezébe, mert lehetetlen, hogy föl ne tünt volna bennük a zengzetes, folyamatos verselés neki, aVi oly szigorú mértékkel mért épen a verstechnikára támaszkodva a Gyöngyösinek tulajdonított munkák megítélésében. A Tunyogi Sámuel c. versezetről pl. ezt írja: „Énpedig ezen versek felől ollyantén véleménynyel vagyok; hogy azokat éppenséggel nem Gyöngyösi, hanem valamellyik Collegiumban egy Szakáts — inas készítette, midőn egyszer jó kedve szottyant. Ennek bizonyságára elegendők lésznek egy néhány versek, mellyek Gyöngyösinek nemességétől olly távol esnek, mint Makó Jerusálemtől." (Elő intés. LXXVII. 1.) E pár Vergiliusbói vett sor fordítása valószinűleg az ifjúkori kísérletekből a költő emlékében, vagy iratai között megmaradt töredék. Meglátszik rajta, hogy midőn Vergiliusi fordításokkal foglalkozott Gyöngyösi, még korántsem volt a verselési ügyességnek oly annyira birtokában, mint később az Ovidiusi tanulmányok idején. Egy nevezetes tulajdonsága azonban már itt is szembeötlő, az a terjengősség, melylyel egy kedvelt képet vagy hasonlatot kiszínezni, megvilágítani törekszik. Mindent összevéve, legvalószínűbb föltevés, hogy máidiákkorában próbálgathatta fordítani kedvelt auctorait, eleinte egyes sorokat, majd egész költői részleteket, míg végre a lelkének leginkább rokon Ovidius munkáiból egész önálló költeményeket fordított le nyelvünkre kalandos ifjúkorának valamelyik nyugodtabb időszakában, talán épen mint Füleki várkapitány, az egyhangú várbeli élet unalmas óráiban szórakozásul, lelki gyönyörűségből. *