Református főgimnázium, Debrecen, 1895

mélyére hatolva s az ősi tradíciók által vezettetve költötte uj életre a XVIlI-ik század végén az ellankadt franczia költészetet és petyhüdt nyelvet. Ugyancsak a görög és latin költőkön fejlesztették ki ízlésüket a német nyelv és irodalom reformátorai: Lessing, Klopstoek, Wieland. Nem különben a magyar írod. és nyelvújítók: Bessenyei, Kazinczy, Kölcsey. Már csak saját nemzeti irodalmának, neves költőinek megértése végett is kénytelen tehát minden müveit ember a szem előtt tartott örök mintákat megismerni. — A hatás, mint látjuk, nem egyes irókra szorítkozik. Dryden, Voss, Leconte de Lisle, vagy épen Berzsenyi csak az első helyen állanak e tekintetben, de nem egyedül, igaza van Wkevell doktornak, a ki pedig Anglia egyik híres mathematikusa, hogy ha elveszik tőlünk a régi remek írókat, meg nem értjük saját klasszikusainkat. A klasszikus irodalom az újkor minden müveit irodalmának magyarázója. Nincs oly költői műfaj, mely a görögtől ne függene, melynek örökérvényű törvényeit tartozik követni. Róma költészetében az anthropopathia mintaszerű. A latin költőknél senki hívebben nem adta még vissza az örök emberi érzést és gondolkozást. Voltak és vannak nemzetiebb költők, egy Hugó Viktor, egy Heine, egy Petőfi, de emberiebbek nem. Költészetük nincsen sem helyhez, sem egyénhez, sem nemzethez kötve. A rómaiak előtt nemzet úgyszólván nem is létezett, náluk tehát a chauvinismus ki volt zárva, a mi már az ujabbkori költők közül épen a legerőteljesebbek- és legeredetibbekről nem mondható. A mit ma minden nemzet elitélne költőinél, az az ő érdemük, t. i. a kosmopolitizmus, s ez teszi őket minden nemzet iskoláiban a tanitásra kiválóan alkalmasokká. A hazai költeményekből sziv az ifjú magába honszerelmet és lelkesedést. Szitogatja ezt a görög erőteljes, hazafias lyra, míg a latin az emberi sziv kezdettől fogva ugyanazon, közös rugóinak megismerésére vezet. E megismerés annyival könnyebb, mert a klasszikus költők az